Az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) tovább bővíti magyarországi szerepvállalását és partnerkörét. A vasúttársaság ugyanis, miközben megszünteti reprezentációs szerepkörrel rendelkező magyarországi vezérképviseletét, egyben beolvasztja ezt a tevékenységet közvetett leányvállalatába, a Raabersped Budapest Kft.-be - jelentette be egy csütörtöki sajtótájékoztatón Gustav Poschalko, az ÖBB százszázalékos leánycége, a Speditions Holding AG elnök-vezérigazgatója. Az ÖBB ezáltal üzleti tevékenységet is végezhet, vagyis fuvarfeladatok szervezésére is vállalkozhat. Poschalko azt is elmondta, hogy a tulajdonosok - a Speditions Holding és a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GySEV) Rt. - új ügyvezetőket jelöltek ki a leányvállalatok, a Raabersped GmbH és a Raabersped Budapest Kft. élére. A cégeket Bor József és Potvorszki Zoltán vezeti, az eddigi ügyvezető, Iszak Tibor pedig a felügyelőbizottságban kap helyet. A szállítással, szállítmányozással, vasúti logisztikával foglalkozó cég vezetőitől megtudtuk, hogy a két társaság 2003-ban összesen 16 milliárd forintos forgalmat bonyolított le, s mintegy 4 millió tonna árut fuvarozott. A tulajdonosok idén 15-20 százalékos növekedést várnak a cégektől. Az osztrák vállalkozás 150, a magyar cég pedig 140 millió forint adózás előtti eredményt ért el tavaly. Az idei évre mindkét Raabersped-cég a bevételek, illetve az adózás előtti nyereség 10-15 százalékos növekedésével számol.
