Ötven-ötven százalék esély van arra, hogy végül mégsem Siemens Combino villamosok közlekednek a budapesti Nagykörúton - mondta Aba Botond, a BKV vezérigazgatója az Index internetes újságnak. A kijelentést azt követően tette, miután a villamosokat gyártó Siemens bejelentette, hogy konstrukciós hiba miatt négyszáz Combino típusú villamost hív vissza. Aba Botond a hír hallatán egyeztetéseket kezdett a fővárossal, hogy az új fejlemények mennyiben befolyásolják a Siemensszel kötött szerződést. (A BKV fél éve döntött a Siemens villamosok beszerzése mellett.) A BKV-nak elvileg joga van az egyébként a tenderen legdrágább ajánlattal győztesnek kihirdetett Siemensszel szerződést bontani. Hogy végül óriáshernyók közlekednek-e majd Budapest utcáin vagy újabb pályázat mellett dönt a BKV, az attól függ, hogy sikerül-e az eredetinél jobb feltételeket kicsikarniuk a német cégtől - mondta Aba Botond. Egy új pályázat ugyanakkor évekkel eltolná a beruházást, ezért Aba a szerződés módosítását sem zárta ki. A Siemens melletti további érv, hogy a cégnek 2004 végéig el kell kezdenie leszállítania a villamosokat, ellenkező esetben kötbért kell fizetnie, amelynek összege a vezérigazgató szerint nem jelentéktelen.
