A magyarországi autópálya-építésben már tapasztalatokkal rendelkező MOTA Hungária portugál anyavállalata, a Mota-Engis Engenharia Consruaco s.a építheti meg az M35-ös autópálya Debrecent elkerülő szakaszát – derült ki a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. közbeszerzési bíráló bizottságának pénteki döntése után. A MOTA 21,97 milliárd forintért készíti el a két részből álló, összességében 12,6 kilométers utat. A kivitelezővel május 25-én írják alá a szerződést, ami után a munkálatok júniusban kezdődnek, s 2006 márciusára fejeződnek be.
Az M3-as autópálya Nyíregyházát elkerülő 24,6 kilométeres szakaszának kivitelezési munkáira kiírt tender győztese az Egút Egri Útépítő Rt. lett. A társaság 32,96 milliárd forintos ajánlatával nyerte meg az építés jogát. A sztrádaszakasz kivitelezőjével június 1-jén írja alá a szerződést az NA. A munkálatok még ebben a hónapban elkezdődnek, s a tervek szerint ezt az elkerülő utat is 2006 márciusában adják át. Információink szerint egyik tender esetében sem volt jelentős különbség a pályázaton indulók árajánlata között.
Rövidesen az is kiderül, mely cégek építhetik meg a Nyíregyháza, illetve a Debrecen felé vezető M3-as, illetve M35-ös utakat, az ezekre kiírt pályázatok ugyanis az ajánlati szakaszban vannak. Az M3-as Görbeháza–Nyíregyháza és az M35-ös Görbeháza–Debrecen közötti szakaszainak építésére – az előminősítési eljárás után – mindkét esetben a Betonút, a MOTA, a Hídépítő, a Strabag, az Egút és a Vegyépszer tehet ajánlatot.
