BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Még az út elején tart a társaság

A tavalyi év utolsó két-három hónapjában a Malév értékesítési adatai látványosan elindultak felfelé. Igaz, ezeket az eredményeket a 2003. évi pénzügyi adataink még kevésbé támasztják alá, a javulás konkrét számai majd csak az idén lesznek láthatóak – nyilatkozta lapunknak Sándor László, a légitársaság vezérigazgatója.

2004. április 15. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

– Az előzetes adatok alapján hogyan zárta a múlt évet a Malév?
– Tavaly újabb menedzsmentváltást élt meg a cég, és a minden változással együtt járó átmeneti állapot ellenére is talpon maradtunk. Sőt, több olyan folyamatot is sikerült elindítanunk, amelynek már 2003 végén, illetve 2004 első negyedévében kézzelfogható jelei voltak, s ami 2005-től meggyőzően eredményes gazdálkodás képét vetíti előre. A Malévval korábban csak úgy történtek a dolgok, aktivitásában csak követte a piacot, és nem ment a dolgok elébe, ehhez képest mára magára talált a társaság. 2003 utolsó két-három hónapjában az értékesítésünk látványosan elindult felfelé. Igaz, ezeket az eredményeket a tavalyi pénzügyi adataink még kevésbé támasztják alá, a javulás csak idén lesz látható.
– Hogyan néz ez ki a számok tükrében?
– Az előzetes adatok szerint tavaly 114 milliárd forint bevételt ért el a társaság, ami 9 százalékos növekedés 2002-hez képest, s amíg 2002-ben 5 milliárdos veszteség keletkezett az alaptevékenységen, tavaly már „csak” 4,3 milliárd. A társaság mérleg szerinti vesztesége ugyanakkor növekedett – a 2002-es 3 milliárdról 13,5 milliárdra –, ami a flottacsere következménye, illetve a cég magas devizahitele miatt számviteli veszteségnek tekinthető. Az idén az első három hónapban 25 százalékkal nőtt a menetrend szerinti utasforgalom a bázishoz képest, ez a növekedési ütem jóval magasabb a 11 százalékos járatdarab-bővülésnél, így a férőhely-kihasználás a tavalyi első negyedévi 51 százalékról 60 százalékra emelkedett. Az utasforgalom mellett a bevételek is gyarapodtak, annak ellenére, hogy az árverseny és az egyéb tendenciák ellenünk dolgoznak. Ezek az első jelei annak, hogy jó úton járunk, de szeretném hangsúlyozni, hogy még csak az út elején tartunk. A Malév akkor lesz igazán sikeres cég, ha teljes mértékben kereskedelmi szemléletűvé tudjuk alakítani. Már e téren is tettünk komoly lépéseket, vannak újszerű marketingkommunikációs kampányaink, de még előttünk áll a feladat, hogy ne csupán Magyarországon, hanem külföldön is jelen legyünk a piacon.
– És mi lesz az idei nullszaldós tervvel?
– Tartjuk magunkat a tervhez. A nullszaldót egyébként korábban is csak a második félévtől tartottam reális célkitűzésnek, s azt hiszem, hogy egész évre vetítve – például a bértárgyalásoktól függően – pár száz milliós üzemi veszteségünk lesz csupán. Ez egy természetes folyamat – számomra most ér véget a társaság első teljes éve, ezt megelőzően át kellett gondolni számtalan dolgot, el kellett indítani számos folyamatot –, tapasztalatom szerint egy nagy átalakítás hatásai a második-harmadik évben érzékelhetőek. A Malév erősödő cég, természetesen az átalakulás összes terhével, gondjával együtt. A következő, vagyis a 2005-ös év már egy stabil, piacorientált légitársaság éve lehet, ami többek között az idén augusztusban induló kínai járatnak is köszönhető lesz. Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy az ázsiai régióban vannak további kihasználatlan lehetőségek, Ázsia időben is közelebb kerülhetne Magyarországon keresztül a kelet-európai régióhoz. Mindezeken túl komoly eredményjavulást várunk a New York-i és a torontói járatoktól is.
– Ezek szerint döntöttek a hosszú távú járatok sorsáról ?
– Szeretnénk megtartani és megerősíteni a tengerentúli járatokat, ennek érdekében együttműködünk egy nagy amerikai légitársasággal.
– S közben meg akarják hódítani a kelet-közép-európai régiót?
– Igen, itt ugyanis – Magyarországhoz hasonlóan – még kevesen utaznak repülőgéppel. Ezért is döntöttünk úgy, hogy – a nyári menetrendi időszakban – újabb járatokat indítunk a régióba, például Dubrovnikba és Várnába, májustól egész évben Ljubljanába. Természetesen gondolunk a nyugat-európába utazni vágyókra is, így májustól Bécsbe, illetve Lyonba is közlekednek Malév gépek, de jekatyerinburgi és podgoricai járatok indítását is tervezzük a közeljövőben.
– A Malév várt sikeréhez hozzájárulhat a Sky Teamhez történő csatlakozás is.
– A novemberi társult tagság hatalmas előrelépés a Malév életében. Az együttműködés pozitív hatásai legelőször a szponzor légitársaságunkkal, a CSA-val történő kooperáció révén fognak a közeljövőben jelentkezni, velük már folyamatban van például az értékesítési rendszereink összehangolása.
– Májusban teljesen liberalizálttá válik a légipiac, s emellett a diszkont légitársaságok is sorban állnak. Nem kései tehát ez a csatlakozás?
– Az, hogy májusban vagy novemberben csatlakozunk a Sky Teamhoz, szinte teljesen mindegy, a repülés szempontjából a nyár egyébként is erős időszak, a szövetség nyújtotta támaszra tehát elsősorban nem ebben az időben van szükségünk. Az pedig egészen biztos, hogy jobb lett volna, ha már három évvel ezelőtt megtörténik a csatlakozásunk a szövetséghez, mert akkor mára jóval erősebb piaci pozíciókkal rendelkeznénk.
– A szövetségi csatlakozáshoz 123 pontot kell teljesíteni. Hol tartanak ebben a folyamatban?
– A Malév rendkívül biztonságos légitársaság, az elmúlt időszakban, hogy mást ne említsek, az elsők között voltunk a csomagbiztonság terén. Az előírt követelmények teljesítése olajozottan halad, a 123 pont jelentősebb részét szinte azonnal meg tudjuk oldani. A legfontosabb, egyben a legnagyobb feladat az informatikai rendszerünk, illetve a törzsutas programunk összehangolása.
– És nem tart a fapados légitársaságok májusi inváziójától?
– Erre azt szoktam mondani a kollégáknak, hogy feleslegesen nem kell aggódni: csak semmi pánik. Prágában például hat-nyolc fapados cég van jelen, s mindeközben a cseh nemzeti légitársaság nem működik rosszul – ez jelenthet valamit. A Malév egyébként már ma is versenyben van, mégpedig jelentős légitársaságokkal, például a British Arways-zel a londoni, az Air France-szal a párizsi útvonalon vagy a Lufthansával a német piacon. A hagyományos légitársaságok tehát inkább egymásnak jelentenek konkurenciát a későbbiekben is, nem a fapados cégeknek, ez utóbbiak pedig szintén egymással versenyeznek, ami a termékek különbözőségéből fakad. A fapadosok terméke sokkal inkább hasonlít egymáséra, mint a miénkre.
– Mely területeken lát még kiaknázható lehetőségeket?
– Több olyan terület létezik, ahol a Malévnak komoly versenyelőnye van. A Malév magyar légitársaságként Európa közepén van, ezzel az adottsággal nem lehet nem jól élni. Ha képesek vagyunk hosszú távú kapcsolatokat kialakítani más légitársaságokkal, akkor ezt ki kell, hogy használjuk. Ez nem csak a tranzitforgalomban jelent sokat, hanem a saját útvonalhálózatunk átszálló forgalmában is jelentős hozadékkal bír.
– Korábban még azt is megkérdőjelezték, hogy egyáltalán lesz-e Malév, ön pedig most az egész beszélgetésünk alatt egy eredményes nemzeti légitársaság képét vetíti előre.
– Valóban, amikor tavaly májusban a Malévhoz érkeztem, a társaságon belül arról beszéltek, hogy a cég felszámolását levezényelni hoztak ide engem. Ma már nem ez a beszédtéma. Már az sem kérdés, hogy lesz-e Malév. Mára valóság, hogy Budapestre is sorra érkeznek a fapados légitársaságok, egy részük már itt is van, mégsem vetődik fel senkiben, hogy lesz-e Malév. A menedzsment átalakításával és az új struktúra kialakításával párhuzamosan tehát vissza kellett adni az emberek nemzeti légitársaságba vetett hitét, komoly eredménynek tartom, hogy ez sikerült. Ez nem jelenti azt, hogy dinamikus cégkultúra alakult ki, de egy teljesen szétesett, hitehagyott cégen sikerült változtatnunk.
– Lesz elég pénz a finanszírozásra?
– Tartom magom ahhoz a korábbi kijelentésemhez, hogy a légitársaság feltőkésítéséről szóló tavalyi kormánydöntés után a Malév többet már nem kérhet. A Malévnak önmagát eltartó légitársasággá kell válnia. Kis ország vagyunk, kis nemzet, kis légitársaság, de nem törvényszerű, hogy veszteségesnek kell lennünk. Meggyőződésem, hogy Európa közepén minden adott ahhoz, hogy jól működjünk, ennek megvalósításán dolgozom teljes elszántsággal.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet