Diószegi József
A Malév új árstruktúrájának, illetve a kedvezményeknek köszönhetően átlagosan csökkent a társaságnál a repülőjegyek ára, ám ennek ellenére a cég idén az első három hónapban 20 százalékkal, az utasszám gyarapodásával azonos arányban növelte bevételét a bázishoz képest. Ezzel a Malév az európai átlag fölött tudta tartani az utasszám-növekedést – mondta Nemes Ervin kereskedelmi vezérigazgató-helyettes egy szerdai sajtótájékoztatón. Az idei bevételnövekedés egyébként 5 százalékkal haladja meg a társaság tervében szereplő értéket – tette hozzá Nemes, aki elmondta még, hogy az említett 20 százalékos pluszból 5-6 százalékpontot jelent az alacsony bázis hatása. (Konkrét bevételi adatokat nem közöltek). A vezérigazgató-helyettes kiemelte, hogy mindeközben februárban 50 százalékkal sikerült mérsékelni a kereskedelmi költségeket. A Malév az idei első negyedévben az Európában átlagos 1,3 százalékkal szemben 8,8 százalékkal javított férőhely-kihasználtságán.
A magyar légitársaság a kelet-közép-európai piacot kívánja meghódítani, itt ugyanis – Magyarországhoz hasonlóan – még jelentős azoknak a száma, akik nem veszik igénybe a légi közlekedési eszközöket. Ennek alapján a Malév – a nyári időszakban – járatokat indít Dubrovnikba és Várnába, s májustól Ljubjanába, Bécsbe, illetve Lyonba is indít gépeket, amelyek egész évben közlekednek. Mindezeken túl Pekingbe, Jekatyerinburgba és Podgoricába is indítanak járatokat.
keret:
A sajtótájékoztatón bemutatták a Malév új kereskedelmi és marketing projekt vezetőjét, Tuboly Józsefet. A szakember korábban a British Airways magyarországi kereskedelmi és marketingigazgatója volt.
