Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Csendes, zöld környezet, nívós, kényelmes lakás, számos közös szolgáltatás és háborítatlan biztonság. Többnyire ezek azok a vevőcsalogatók, melyek a kilencvenes évtizedtől kísérik a legtöbb hazai lakóparki, lakókerti ingatlanfejlesztést. Pedig a tengerentúlról európai hódító útja indult településmodell klasszikus jellemzőinek teljes köre (zárt, őrzött zöldterület, benne több, egységes arculatú lakóházegyüttes, közös tulajdonú szolgáltató egységek, magas szintű szolgáltatások) csak néhány esetben fedezhető fel az itthoni minitelepüléseken.
Ennek legfőbb oka az ingatlanfejlesztők szerint: a gyakran luxusszínvonalú szolgáltatásokkal kiépített lakóparkok esetében nemcsak a lakások megvásárlásához kell mélyen a zsebükbe nyúlniuk a vásárlóknak - portaszolgálat, sport- és egyéb létesítmények fenntartása, működtetése miatt -, a havonta fizetendő közös költségek is igen borsosak. Az egységesen elfogadott és alkalmazott norma hiánya mellett ezzel is magyarázható a hazai lakóparkok közötti nagy eltérés. Van olyan, ahol a beruházó pazar anyagok felhasználásával, szolgáltatásokkal luxus lakhatási körülményeket teremt és van olyan lakóparkfejlesztés, ahol a cég a zárt területen csak a telkeket alakítja ki, közművesíti, illetve a közös szolgáltatást építi ki, de az otthonok megvalósítását a leendő tulajdonosokra bízza.
Az, hogy a lakóparkok első felépült mintáit mégis élénk vásárlói érdeklődés kísérte, a szakemberek szerint elsősorban annak az újfajta életformaigénynek és -váltásnak tudható be, amely a zajos, rossz levegőjű belvárosi környezetből a zöldbe, csendbe vágyó, magasabb jövedelmű, középosztálybeli családoknál jelentkezett és indult el több mint tíz évvel ezelőtt. Amíg ugyanis a nálunk meghonosodott, többnyire kerttel kialakított önálló családi házas építkezési forma, illetve a ház és környezetének fenntartása, folyamatos karbantartása ma már egyre nagyobb nyűggé válik, az újfajta igényes életmódra ezek a lakóparkok kínálták a legtökéletesebb megoldást.
Ezek az előnyök ma már önmagukban nem adják el a lakóparki-lakókerti ingatlanokat. A sikeres értékesítésnek - különösen napjainkban, amikor csökkent a lakóparkok iránti fizetőképes kereslet - számos összetevője van, amelyet a több éve piacon működő cégek kellőképpen ismernek. Korda Péter, a fővárosban és országosan is több lakóparkot építő OTP Ingatlan Rt. beruházási igazgatója szerint az első lépés megtételekor, a megfelelő - a lakóparknak helyet adó - terület kiválasztásakor már akár minden eldőlhet. A beruházást pedig a lehető legjobb lakásszámmal kell kikalkulálni, amely megéri a befektetőnek, vásárlónak egyaránt, mégsem kelti a túlzott beépítettség érzetét. A magas lakásszámú, sűrű beépítésű, valamint a nagyméretű lakóparki, lakókerti ingatlanokat a tapasztalat szerint napjainkban jóval nehezebben lehet értékesíteni, mint a ritkábban beépített, kisebb méretű (56-80 négyzetméteres) lakásokkal kialakítottakat. Mindezen túl fontos a minőségi tervezői, kivitelezői munka, ami később nemcsak a majdani lakói kifogások, panaszok számát redukálhatja a minimálisra, de a cég nevének, piaci presztízsének is javára válhat.
A legnagyobb lakásberuházó társaság mindezen szempontoknak, illetve a fizetőképes keresletnek a figyelembevételével az elmúlt években a fővárosban mindössze két (Széher úti, Tündérkert) klasszikusnak mondható lakóparkot épített: a többinél - legyen az Budán, Szolnokon vagy az ország nyugati részében, a klasszikus lakóparki elemek közül csak néhány fontos, alapvető jegy, illetve szolgáltatás (például csendes, szép környezet, zárt, parkosított terület, változatos alaprajz, beépített konyha, teremgarázsok, közös tárolók) jelenik meg. Ezzel elfogadható szinten (helytől, felszereltségtől függően 150-390 ezer forint között) tartható a négyzetméterár, s a beruházónak nincsenek gondjai az eladással.
Hasonló véleményen van a lakópark-fejlesztési szempontokat illetően Gyetvai Attila, a Mester Nívó Kft. társtulajdonosa is. A társaság, amely a fővárosban főleg Újpesten tíz éve épít szélesebb rétegek számára elérhető középkategóriás társasházi lakásokat, idén első ízben fogott bele egy Duna-parti luxuslakóparki beruházásba. A cégvezető - aki Amerikában és idehaza is tanulmányozta a lakóparki fejlesztéseket - úgy látja: nem szabad az ottani klasszikus elemeket egy az egyben átvenni és felhasználni. Az itthoni építkezéseknél, legyen az kiemelt panorámájú környezetben, mint az általuk a jövő év végén-2004 elején átadásra kerülő Aquincum villapark vagy szerényebb környezetben, az ésszerűség határain belül kell kialakítani a szolgáltatások körét. Oly módon, hogy ne szaladjanak el túlzottan a ráfordítások (ez ugyanis jócskán felverheti a négyzetméterárat, és gond lehet az értékesítéssel), ugyanakkor a színvonal megtartása mellett a leendő tulajdonosoknak is elfogadhatóak legyenek a lakópark későbbi üzemeltetésének díjai, költségei.
Szilágyi Eta
