A NAPI Gazdaság információi szerint a héten dönt a kormány arról, hogy a jövőre tervezett új, illetve módosított adójogszabályok megalkotásával kaphat-e a pénzügyminiszter felhatalmazást arra, hogy - meghatározott termékkört érintve - a fogyasztásiadó-, valamint az áfatörvény kivételes szabályaira külön rendeletet alkosson. Erre tett ugyanis javaslatot a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) annak kapcsán, hogy az öt-hat személy szállítására is alkalmassá tett kishaszonjárműveket a jövőben a személyautó kategóriába sorolják, annak adótételeit alkalmazva.
Ennek alapja az az európai uniós jogharmonizáció keretében született, idén május 25-én hatályba lépett pénzügyminiszteri rendelet, amely a Vámtarifa Magyarázatról szóló PM-rendeletet módosítja. E szerint az öt-hat személy szállítására is alkalmassá tett áruszállító autók vám szempontjából személyautónak minősülnek.
Ez a vámtételekben nem jelent változást, de az átsorolás miatt a jövő évtől ezek a járművek nem mentesülnének a 20 százalékos fogyasztási adó alól és a 25 százalékos áfát sem lehetne visszaigényelni.
Emiatt összesen mintegy 50 százalékkal kerülnének többe e járművek, s nyilván csökkenne irántuk a kereslet, számos kisvállalkozó pedig nem vagy nehezebben jutna e többfunkciós autókhoz. A Porsche Hungaria által forgalmazott, magas felszereltségű Volkswagen (VW) Transporter TransVan és Mixto modelljeinek jelenlegi 5,3 milliós, illetve 3,9 millió forintos ára például elérné a 8, illetve 6 millió forintot. Ezekből az év első hét hónapjában 1250-et értékesített a Porsche Hungaria VW haszonjárműimportőr részlege, negyvennel többet a tavalyi hasonló időszaknál. Kovács András, a VW haszonjármű-márkaigazgatója szerint a jogszabályváltozás miatti árnövekedés akár e modellváltozatok kivonásához is vezethet, hiszen nemigen lesz rájuk kereslet. Tájékoztatása szerint ezen az a megoldás változtathat, ha a jogszabályalkotók osztrák mintára külön rendeletben szabályoznák - az összes itthon forgalmazott márkára érvényesen - a legfeljebb öt-hat személy szállítására is alkalmas áruszállító modellek listáját. Kovács szerint tartani lehet attól, hogy az öt évnél idősebb, ugyanilyen felépítésű járművek sokaságát hozzák majd be szürkeimportként. Változások a VW-en kívül érintheti egyebek mellett a Citroën, a Fiat, a Toyota kishaszonjármű modelljeit is.
Bubrik Gáspár
