Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A könyvvizsgálók felelősségét már az 1997-es Postabank-pánik idején forszírozták szakértők és befektetők, de sem a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEH), sem az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata nem tért ki erre a kérdésre. Némileg meglepő, hogy a „vádlottak” közé bekerült az Arthur Andersen is, amely 1996-ban a bankfelügyelet megbízásából helyszíni vizsgálatot végzett a bankban, s ezt követően kapott felkérést a Pb 1996-os mérlegének nemzetközi szabályok szerinti hitelesítésére. Az Arthur Andersennek az akkori hírek szerint kemény küzdelmet kellett vívnia a Pb vezetőivel, hogy megképeztesse a szükségesnek ítélt kockázati céltartalékot. A cég lapunk információi szerint korlátozó megjegyzésekkel zárta az IAS-jelentést (a bank ezt nem hozta nyilvánosságra), felhívta a figyelmet az általa át nem látható kockázatokra. Vélhetően ennek is szerepe volt abban, hogy a Pb a magyar szabályok szerint készült auditált mérlegben már csak 6 millió forintos profitot tudott kimutatni 1996-ra a gyorsjelentésében publikált több milliárd forintos nyereség helyett. Az Arthur Andersent az 1997-es mérleg auditálásával már nem bízta meg a Pb, Koblenz József akkori felügyelőbizottsági elnök közgyűlési bejelentése szerint azért, mert ajánlata nem mutatott kellő együttműködési készséget, így nem tudta volna feladatát megfelelően ellátni. A KPMG Koblenz szerint a kínált szolgáltatásokat és az árat tekintve maradt alul a D&T-vel szemben.
A Deloitte & Touche valószínűleg nem fogja tevékenysége dicső állomásai között nyilvántartani a Postabanknál végzett munkáját. A Pb általa auditált 1997-es rendes és konszolidált mérlegét ugyanis utólag módosítani kellett, miután kiderült, hogy a Pénzintézeti Központ Bank (PKB) de facto a bankcsoporthoz tartozik, így a Pb-nek adott közel 20 milliárd forintos készfizető kezessége elfogadhatatlan (a tárgyévi veszteség ennek következtében 12-ről 30,2 milliárd forintra emelkedett, a saját tőke 15,7 milliárd forint helyett mínusz 2,4 milliárd forint lett). A dolog pikantériája, hogy abban az időben a PKB könyvvizsgálója ugyancsak a D&T volt.
A Deloitte & Touche az 1997-es beszámolóról kibocsátott véleményét végül visszavonta, s a teljes beszámolót valamint annak módosítását is elutasító záradékkal látta el. A cég az 1997-es auditok kapcsán nyilvánvaló ellentmondásba bonyolódott, előbb azt állította, hogy jelentésük nem tartalmaz korlátozó záradékot, majd hogy a kockázatok felsorolása annak számít. Tény, hogy az 1997-es mérleg- és eredménykimutatás megvizsgálásáról szóló könyvvizsgáló jelentés a következőképpen kezdődik: „Véleményünk korlátozása nélkül még a következőkre hívjuk fel a figyelmet...”. A konszolidált beszámolóval kapcsolatban a bank felügyelőbizottságának jelentése azt rögzíti, hogy az auditban a könyvvizsgálónak az fb ülésén tett kijelentése szerint korlátozó záradék nincs. A cég bejegyzett könyvvizsgálója a konszolidált beszámolót tárgyaló közgyűlést követő sajtótájékoztatón azonban a kifejezetten erre irányuló kérdésre már korlátozónak minősítette a záradékot.
A D&T reflektorfénybe került azért is, mert tanácsadói szerepet vállalt a Pb számára a befektetőkeresésben, miközben adatait független könyvvizsgálóként ő auditálta. A Postabankban 1998 tavaszán végrehajtott tőkeemelés után többen azon élcelődtek, hogy a Pb állami megsegítésén csak a D&T nyert. A cég akkori sajtóhírek szerint az állami mentőakciót is sikeres privatizációnak minősítette, és bekasszírozta az ezért járó mintegy 300 millió forintos sikerdíjat. A D&T-re nem vetett jó fényt az sem, hogy kiderült, a cég akkori elnökének érdekeltsége üzleti kapcsolatban áll a Pb-vel. Az elnök az eset kapcsán bejelentette, hogy értékesíti üzletrészét.
B. Zs.
