Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az euró/dollár a hét eleji 1,36-ról péntekre hajszálnyira megközelítette az 1,38-as szintet, s ezzel új történelmi maximumra ért. Az elmúlt fél évben így már közel 7 százalékot vesztett értékéből a dollár az euró ellenében. A dollár/jen relatíve stabil, 123-ról a hét első felében 121-re süllyedt a jegyzés, majd visszaemelkedett 122,5-re. A stabilitásra részben az adhat magyarázatot, hogy a piac nagyobb része jellemzően ezt a két fejlett piaci devizát tartja fundamentális értelemben a leginkább alulértékeltnek.
A dollár vesszőfutása meglepő. Tény, hogy az amerikai másodlagos (subprime) jelzáloghitelek piacán vérfürdő zajlik, épp a héten jelentette be két vezető hitelminősítő, hogy több száz, ilyen típusú hitelek által fedezett kötvény besorolását tervezik rontani. A hitelpiacok más szegmensei is érzik a rezgéseket, különösen a spekulatív besorolású hitelek, valamint a strukturált hiteltermékek (CDO-k, CLO-k) hozamfelárai emelkednek látványosan. Mivel az egész hitelpiaci mizéria kiindulópontja az amerikai jelzálogpiac, és a strukturált termékek piacát is az amerikai játékosok dominálják, ezért ennek talán lehet köze a dollár gyengeségéhez.
Ugyanakkor az amerikai gazdaság növekedési kilátásai alapvetően pozitívak, s ennek nyomán a részvénypiacok is rendkívül erősek. A héten több index, például a Standard and Poor’s 500 történelmi csúcsra ért, felülmúlva a 2000. tavaszi értékét. A júniusi foglalkoztatási adatok továbbra is erős munkaerőpiacot mutatnak, a munkanélküliségi ráta változatlanul rendkívül alacsony, mindössze 4,5 százalék.
Az elemzői konszenzus szerint a második negyedévtől az amerikai gazdaság már ismét a hosszú távú trendhez közeli, azaz három százalék körüli GDP-növekedést produkálhat. A Federal Reserve továbbra is inkább az inflációs kockázatokkal foglalkozik. Ben Bernanke a héten egy tudományos konferencián arról beszélt, hogy az inflációs várakozások stabilak ugyan, de nincsenek tökéletesen lehorgonyozva. Charles Plosser, a philadelphiai Fed elnöke szerint „közel sem biztos”, hogy az infláció tovább mérséklődik. Ezek a jegybankári megszólalások nem úgy hangzanak, mintha a Fed egyhamar kamatot szándékozna csökkenteni. Van tehát egy robusztus makrogazdasági helyzet, stabil kamatokban gondolkozó jegybank és szárnyaló részvényárfolyamok: csupa olyan tényező, ami elvileg segíti a dollárt.
Új információ, ami az euró felértékelődését fundamentálisan magyarázhatná, kizárólag egy esetleges jegybanki intervenció esélyeit illetően érkezett. Habár Nicolas Sarkozy már jó ideje kampányt folytat az Európai Központi Bank szerinte csak az inflációra koncentráló monetáris politikája és az erős euró ellen, a héten nagyon kemény elutasításba ütközött, elsősorban Németország irányából. A német pénzügyminiszter tömören megfogalmazta véleményét, Peer Steinbrück „szereti az erős eurót”. Jürgen Stark, az ECB vezető testületének tagja szerint az euró felértékelődése az eurózóna jó gazdasági teljesítményét tükrözi. S a történet végére valószínűleg Angela Merkel pontot tett azzal, hogy megkérdőjelezhetetlennek minősítette a jegybank politikáját. Egy jegybanki devizapiaci intervenció esélye ezzel nullára csökkent.
Összességében azonban a dollár rohamos gyengülésének magyarázata talán tisztán a piaci hangulatban keresendő: nem feltétlenül lehet mindent fundamentális érvekkel alátámasztani.
