A benchmark tízéves állampapírhozam a hónap eleji 6,5 százalék körüli szintről a múlt hét közepére 6,9 százalék fölé emelkedett, ahonnan aztán a hét végére alább ereszkedett 6,8 százalékra. Az éven túli állampapírok bruttó árfolyamát követő MAX index a hónap eddig eltelt részében fél százalékot vesztett értékéből. A hozamgörbe rövidebb vége kisebb sérülésekkel vészelte át ezt az időszakot, az éven belüli állampapírok teljesítményét mutató RMAX index 0,25 százalékot hozott eddig júniusban. A hozamgörbe meredeksége így a hónap eleji –110 bázispontról –80 pontra emelkedett (a tízéves és a három hónapos hozam különbsége alapján). Az elmúlt két hét eseményeinek köszönhetően idei teljesítményében az RMAX már veri a MAX-ot (3,7, illetve 3,6 százalék, nem évesítve). Az euró/forint ezzel párhuzamosan a hó eleji 250-ről elment majdnem 256-ig, majd visszaerősödött 252 környékére.
A magyar piac gyengélkedése mögött egyértelműen a fejlett piaci, s leginkább az amerikai állampapírhozamok emelkedése, valamint a kockázatvállalási hajlandóságban emiatt bekövetkező változás áll. Miután az amerikai tízéves hozam már közel egy éve 4,5–5 százalék között ingadozott, s június elejére e sáv felső széle közelébe került, másfél hete hirtelen elszabadultak a dolgok, s egészen 5,3 százalékig ugrott a hozam, majd a hét végére a papír visszajött 5,2 százalékra. A tavaly júniusi inflációs pánik óta nem volt ilyen magas a hozamszint, s a kiváltó ok nagyobb részben most is hasonló téren keresendő.
A piac és a Fed tavaly nyár óta különböző pályákban gondolkozott: a jegybank állandóan az inflációs kockázatot hangsúlyozta, a piac ugyanakkor folyamatosan inkább a növekedési kockázatoktól félt, s ebből következően állandóan kamatcsökkentéseket árazott. Az elmúlt egy-két hónap vártnál jóval erősebb növekedési és munkaerő-piaci adatai révén ez a különbség június első hetére eltűnt, a határidős és opciós árak tanúsága szerint a piac is megbarátkozott a huzamosabb ideig változatlan Fed-kamatok gondolatával. Ez azonban magában valószínűleg nem lett volna elég az 5,3 százalékhoz, ehhez szükség volt pár technikai, endogén tényezőre. Így például a határidős piaci adatok szerint mire elértük az 5 százalékot, tekintélyes mennyiségű vételi pozíció halmozódott fel. Elemzők szerint a jelzálog-kibocsátók és jelzálogkötvény-tulajdonosok fedezeti szükségletei szintén komoly eladási nyomást jelenthettek. A technikai elemzésben bízók attól rettentek meg, hogy egy húszéves trendvonal tört meg. Az elmúlt két évtizedben egy olyan lefelé tartó tendenciát figyelhettünk meg, ahol a hozamok lokális maximumai egyre alacsonyabbak voltak. Magyarul: a piacnak voltak ugyan gyenge időszakai, de a hozamok mindig egyre alacsonyabb szinteken tetőztek. Ez most erre az epizódra nem volt érvényes, a tavaly május-júniusi minikrízis idején 5,3 százalék alatt maradtak a hozamok.
Az amerikai hozamszint gyors megugrása természetesen nem használt a kockázatos eszközöknek, így a feltörekvő piaci kötvényeknek sem. Az amerikai részvénypiac várt volatilitását mutató VIX index 12-13 környékéről 17-re ugrott, mielőtt 13-14 körül stabilizálódott. A dollárban kibocsátott feltörekvő piaci államkötvényeket követő JP Morgan EMBIG index hozamfelára 150-ről 160 bázispontra ugrott. A szórásból persze a magyar forint- és állampapírpiac sem tudott kimaradni.
A nagy kérdés persze most az, meddig tart és milyen mélységű lesz a korrekció. A csütörtök-pénteki fejlemények alapján akár azt is mondhatnánk, hogy ennyi volt a történet, hiszen a részvénypiacok már ismét erősödtek és csütörtökön a magyar hozamok is lejjebb jöttek durván tíz bázisponttal. Valószínűnek tűnik, hogy az amerikai állampapírpiac túlreagálta a dolgokat, túl sokat emelkedtek a hozamok túl gyorsan. Ugyanakkor az is világos, hogy az amerikai és a globális gazdasági kimenetekkel kapcsolatos kockázatok ma már egy irányba, a vártnál magasabb infláció felé mutatnak. Tavaly egy nagyobb eladási hullám rázta meg a globális piacokat, benne a mi kis piacunkat is, idén ez már a második ilyen epizód volt, s jó eséllyel nem az utolsó.
