BUX 131479.83 -0,22 %
OTP 40610 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Itthon ünnepekre esett a török válság

Forintgyengüléstől tartottak a befektetők a törökországi válság miatt, a rossz hangulat azonban amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tova is tűnt – nem utolsósorban a munkaszüneti napoknak köszönhetően. Néhány aukción ugyan a szokottnál gyengébb volt a kereslet, de érdemi hozamemelkedés nem történt.

2007. május 6. vasárnap, 23:59

Az ünnep és a munkanap-áthelyezés miatt két nappal rövidebb volt a múlt hét a hazai kereskedés szempontjából, így aligha csodálkozhatunk, hogy eget rengető esemény nem történt. A piaci hangulat azonban korántsem volt álmos, az izgalmakról ezúttal Törökország gondoskodott. Az ott kialakult – komoly tüntetéssel s végül előrehozott választások kiírásával járó – belpolitikai feszültség alaposan kihatott a helyi piacokra, s fennállt a veszély, hogy mint ilyenkor lenni szokott, a negatív hangulat futótűzként terjed át a nemzetközi befektetők által hasonló kategóriába (például feltörekvő piacok) sorolt országokra. Magyarországnak most abból a szempontból szerencséje volt, hogy Törökországban az árfolyamok szempontjából legdrámaibb nap a hétfő és a kedd volt, amikor nálunk zárva voltak a piacok. A szerdai nyitásra azonban már a válság megoldódásáról és a török piaci korrekcióról szóló hírekkel találkozhattak a befektetők, így az események hatása csupán tompítottan jelentkezett. Mindazonáltal szerda reggel a forint a szokotthoz képest igen gyenge volt – egy euró körülbelül 249 forintot ért. Csakhamar megindult azonban – ehhez a szinthez képest – az erősödés, s már aznap délelőtt két forintot javult a kurzus a forint szempontjából. További szerencse, hogy a keddi nap kiesése miatt szerdán két diszkontkincstárjegy-aukciót tartottak, így mindkettőre már a nyugalmi szakaszban kerülhetett sor. Ennek megfelelően az eredményeken talán már egyáltalán nem látszik semmiféle negatív hangulat, hacsak annyi nem, hogy a kereslet (a benyújtott ajánlatok volumene) jóval gyengébb volt a szokásosnál. Ennek ellenére a három hónapos papír hozama az előző heti aukciós eredményhez képest 2 bázispontot még javult is (7,69 százalékos lett az átlag), s a hat hónapos kincstárjegy 7,56 százalékos átlaghozama sem adhat okot panaszra. Igaz, ezeket az eredményeket a meghirdetett kibocsátási volumennel sikerült elérni, azaz nem került sor a mennyiség gyakori emelésére. Az állampapírpiacra olyannyira nem hatottak a török események, hogy a szerdai és az előző pénteki referenciahozamok között elhanyagolható volt a különbség – a hét futamidő közül négynél egyenesen nulla.
Csütörtökön szinte teljesen stabilizálódott a forint, az euró a 246–247 forintos sávban mozgott. Az állampapírpiacon még a csupán a visszafogott keresletben megnyilvánult bizonytalanság is eltűnt, az egyéves papír aukcióján már 150 milliárd forintnyi mennyiségre tettek ajánlatot. Így ennél a futamidőnél ismét emelt a kibocsátó, mégpedig 5 milliárddal adott el többet az eredeti mennyiségnél. Itt jegyzendő meg, hogy a mennyiségi emelés manapság már majdhogynem a papírformát jelenti, sokkal inkább a változatlan volumen szúr szemet, míg egy csökkentés – amire már igen rég nem volt példa – szinte válsághangulatot jelez(ne). Az egyéves papír átlaghozama egyébként 7,28 százalék lett, híven illeszkedve a már éven belül is markánsan inverz (lejtő) hozamgörbéhez. Ami a közeljövőt illeti, újabb negatív feltörekvő piaci hírek hiánya esetén a várva várt kamatcsökkentések fokozódó beárazódása csökkentheti még valamelyest a hozamokat, azonban belföldről döntő hatást két dolog gyakorolhatna a piacra. Az egyik az első kamatcsökkentési lépés lesz, aminek mértéke többféle is lehet, hiszen a kamatot lehet lassan és fokozatosan, de akár egy drasztikusabb lépéssel is vágni, sőt – értelemszerűen – középutas megoldások is léteznek. Attól függően, hogy milyen forgatókönyv következik be, különféleképp reagálhatnak a piaci szereplők. Igaz, most aligha mondható meg, melyik verzió esetén hogyan, valószínűsíthető azonban, hogy a volatilitás a döntés után rövidebb-hosszabb ideig nagyobb lesz a mostaninál. A másik, az árfolyamokat kibillentő ok lehet egy esetleges sáveltörlés – ha bekövetkezne ilyen lépés –, azonban az erről való további disputák és nyilatkozatok már aligha képesek a piacot bármerre is mozdítani. Összességében tehát elmondható, csak konkrét belföldi döntések hozhatnak számottevő mozgásokat – vagy egy újabb külföldi eredetű esemény.

Ádám Zsigmond
Ádám Zsigmond

Ez is érdekelhet