Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az euró/dollár 1,29 és 1,3000–1,3050 között ingadozott a múlt héten. Az év elején a dollár nagy tempóval visszaerősödött 1,33-ról 1,29-re, s azóta az előbb említett sávban mozog a jegyzése. A jen továbbra is rendkívül gyenge: a dollár/jen 120,5–122 között ugrált a héten, s ennek a sávnak a teteje új hároméves csúcsnak számít. A piac fő témája továbbra is a jen gyengesége.
Ebből a szempontból nézve a szokásosnál érdekesebb lehet a G7, a hét legfejlettebb gazdaságú ország pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek hétvégi ülése a németországi Essenben. Peer Steinbrück német pénzügyminiszter a napokban közölte, lobbizik annak érdekében, hogy a hetek közleményükben említsék meg a japán deviza extrém alulértékeltségét. Sajtóértesülések szerint több európai pénzügyi vezető is tervezi, hogy az ülésen szóba hozza a japán monetáris politikát és az irányadó kamat jelenlegi szinten tartásának negatív hatását a jen árfolyamára. Az európaiak aggodalma onnan nézve érthető, hogy az euró/jen a közös deviza létrejötte óta a legmagasabb szinten, 158 körül mozog.
Az elemzői konszenzus mindennek ellenére az, hogy a G7 nem foglalkozik majd hivatalosan a jennel vagy a japán gazdaságpolitikával, közel sincs ugyanis egyetértés a résztvevők között ebben a témában. Hank Paulson amerikai pénzügyminiszter ugyan a minap azt mondta, hogy „nagyon odafigyel” a jen árfolyamára, ugyanakkor azt is kifejtette: a jen nem mesterségesen gyenge, hanem a fundamentumokat tükrözi. A japán kormány pedig – még ha esetleg a Bank of Japan nem is – egyértelműen úgy gondolja, hogy a gyenge jen elengedhetetlen része a gazdaságélénkítésnek.
A hetek devizapiaci jelentősége amúgy is messze túlértékelt. A nyolcvanas években, illetve a kilencvenes évek első felében még tényleg nagy súlya volt a G7 szavának, de ez is – logikusan – abból adódott, hogy a szavakat gyakran tettekkel, összehangolt devizapiaci intervencióval támasztották alá. Az összehangolt akció hatékonyságáról azonban ma már egyáltalán nincs egyetértés. Ebből következik, hogy ha a részt vevő országok esetleg mégis egyet tudnak érteni egymással abban, hogy a közleményben megemlítsenek egy konkrét devizát, annak maximum rövid távú hatása van. A gyakoribb eset azonban manapság inkább az, hogy a hetek még olyan szintű egyetértésre sem tudnak jutni, hogy konkrétumokról írhassanak a kommünikében.
Marad tehát az egyes résztvevők egyéni akciózása, a folyosói nyilatkozatok. Ezek, habár hosszabb távú jelentőséggel szintén nem bírnak, az idegesebb kereskedők felzaklatására kiválóan alkalmasak. S ilyenből most azért akad pár, hiszen egyre több pénzügyi vezető (a múlt héten például Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke) és elemző beszél arról, hogy a globális pénzügyi rendszerben komoly feszültségek vannak, új és nehezen átlátható kockázatok épülnek fel. Ezek közül az egyik a már ezeken a hasábokon is sokszor emlegetett carry-ügyletek nagy száma, vagyis az alacsony kamatozású forrásból finanszírozott, potenciálisan magas hozamú eszközök vétele.
Habár a carry-ügylet definíciója sem teljesen egyértelmű s ezért a mennyiséget sem lehet pontosan mérni, abban nagyjából egyetértés van, hogy valószínűleg soha korábban nem tartottak a befektetők ilyen mennyiségben carry-pozíciókat. A Barclays közelebbről megnézett egy konkrét ügylettípust, ahol jenből vagy svájci frankból finanszíroznak angol fontot vagy ausztrál dollárt az amerikai határidős tőzsdéken, s arra jutottak: jelenleg az 1998-as szintnél is lényegesen nagyobb értékben vannak ilyen pozíciók a befektetőknél. Emlékezzünk vissza: 1998. augusztus–szeptemberben a dollár/jen 150 közeléből nagyon gyorsan 120 alá esett, maga alá temetve temérdek carry-ügyletet, s ez is komoly szerepet játszott a Long Term Capital Management nevű hedge fund bedőlésében s az ezt követő globális pénzügyi krízisben.
