Ömlik az országba a pénz – anélkül, hogy bármi kézzelfogható eredmény lenne a válságkezelésben. Hacsak az nem, hogy parlamenti tárgyalás előtt áll a jövő évi költségvetés, s a tervezet elnyerte a befektetők tetszését, azaz reális esélyt látnak a kedvező folyamatok elindulására. Érdekes kérdés, minek tudható be elsősorban a forint iránti nagy kereslet: az optimista jövőképnek vagy egyszerűen a magas kamatnak. Az igazság, mint mindig, valószínűleg most is középen van: alighanem mindkét tényező szerepet játszik a forint és a magyar állampapírok iránti kereslet élénkülésében. Többek szerint, bár a nemzetközi befektetők aligha pesszimisták (egyébként nem lennének ilyen merészek talán még a magas kamatszint mellett sem), elsősorban a kamat csábítása jelentheti számukra a fő vonzerőt. Ahogy azonban erősödik a forint (márpedig az elmúlt egy hónapban igen komoly mértékben erősödött), egyre nagyobb az árfolyamkockázat. Ha az euró jegyzése ismét a jó egy hónappal ezelőtti szintre kerülne ugyanis, sovány vigaszt jelentene a nyolcszázalékos kamat – a külföldi befektetők euróban számolva rövid távú befektetéseiken egyáltalán nem realizálnának hozamot, sőt. Kellően szofisztikált befektetőket feltételezve tehát aligha gondolhatunk arra, hogy önmagában a kamat bűvölete tömegesen elhomályosítaná a látásukat. Ettől persze teljesen független kérdés az, hogy alappal vagy anélkül ennyire optimisták országunk válságból való kilábalását illetően, de ezt majd a jövő eldönti. Jelenleg tehát piaci oldalról mindössze azt tudjuk rögzíteni, hogy tovább tart az optimizmus.
Az euró immár stabilan 260 forint körül jár, bár a hét elején ennél még 2-3 forinttal magasabb volt a kurzusa. A folyamatokat egyébként sokan technikai okokkal, azaz nagy tételű spekulatív ügyletek, leginkább opciók piaci jelenlétével magyarázzák. Ezeknek leginkább az esetenként érthetetlennek tűnő nagyobb napi áringadozások kiváltásában lehet szerepük, azonban a markáns tendenciáért önmagukban aligha okolhatók. Az állampapírhozamok is csökkenő tendenciát mutatnak, bár itt kevésbé látványos az eufória. Ami talán leginkább figyelemreméltó, az a hozamgörbe alakjának lassú, de folyamatos változása. Egyre inkább eltűnőben van az eleinte a három, majd az egy év táján létrejött lokális maximum, azaz a görbe majdhogynem teljesen inverz képet mutat ismét. Ez egyértelműen a pozitív jövőkép jele: a piac az idő előrehaladtával csökkenő hozamokat vár, aminek természetesen fundamentális előfeltétele a válságból való kilábalás. A hozamcsökkenés a múlt héten is leginkább a hosszabb futamidőket érintette. A legrövidebb, három hónapos futamidő hozama gyakorlatilag mozdulatlan maradt, a heti aukció átlaghozama (8,12 százalék) is egy pont híján megegyezett az egy héttel korábbi adattal. A hat hónapos papír viszont javítani tudott 8,29 százalékos értékével (igaz, itt két héttel korábban volt az előző aukció). A szerdai munkaszünet miatt most ezt a kettőt azonos napon kínálták aukción, tehát az eredmény teljesen azonos piaci helyzetben született. Két nappal később az egyéves papír 8,24 százalékos átlagot produkált, ami a közelmúlt adataival összevetve ugyancsak érdemi hozamcsökkenést jelent. Érdemes megjegyezni, hogy bár a három hónapos papír hozamszintje eszerint tartósan a jelenleg 8 százalékos jegybanki alapkamat felett van, de nem sokkal. Ez azt jelenti (különösen a hosszabb futamidők hozamalakulásának trendjével együtt), hogy elbizonytalanodott a piac a kamatemelési sorozat folytatódásának valószínűségét illetően. Ezen persze a jelenlegi forintárfolyam mellett aligha lehet csodálkozni, feltehetően ennek (mármint az árfolyamnak) szólt a legutóbbi „megfelezett” emelés is. Amennyiben november végén netán elmaradna a kamatemelés (ami, ha a piaci helyzet nem változik, korántsem elképzelhetetlen), az újabb lökést adhat lefelé az állampapírhozamoknak. Mondhatnánk tehát, jelenleg minden szép és jó, már csupán arra van szükség, hogy előbb-utóbb kézzelfogható eredmények igazolják a jelenlegi optimizmust. Abba pedig még belegondolni is rossz, mi lesz, ha esetleg nem így történne.
Ádám Zsigmond