Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A Federal Reserve döntése, mely szerint az amerikai jegybanki alapkamat marad 5,25 százalékon, abszolút megfelelt a várakozásoknak, így piacmozgató hatása nem volt. A döntést kísérő állásfoglalás csak pár szóban változott az előző alkalomhoz képest, a kamatvárakozások nagyjából változatlanok maradtak, vagyis a devizapiac innen sem nyerhetett útmutatást.
Marad tehát az alacsony volatilitású és az euró/dollár esetében trend nélküli kereskedés. Az implikált volatilitásokat nézve (azaz az opciós árfolyamokból számolt volatilitások alapján) a várt árfolyam-ingadozás az euró/dollár esetében történelmi mélyponton, 6,5 százalékon van (három hónapra), a dollár/jennél pedig az utoljára 1996-ban látott 7 százalékos szintre süllyedt. Az euró/dollárnál a realizált volatilitás is soha nem látott alacsony szinten, 6 százalékon van.
Mire föl a nagy stabilitás? Először is, a jelenség minden más eszközosztálynál is megfigyelhető. A VIX, az S&P 500 implikált volatilitását követő index jelenleg már ismét a 10 százalékhoz közelít, ami durván a fele hosszú távú átlagának. A Merrill Lynch által számolt MOVE index, amely az amerikai állampapírpiac volatilitását hivatott mutatni (a swaptionokból számított volatilitások alapján), szintén történelmi mélyponton van. A tényleges vagy várt árfolyam-ingadozás szinte minden piacon lényegesen alacsonyabb, mint amihez korábban hozzászokhattunk, s ez alól a deviza sem kivétel. A nagy, generális, minden pénzügyi eszközt érintő tényező az lehet, hogy csökkent a globális GDP-növekedés és az infláció változékonysága is, azaz egyszerűen úgy tűnik, hogy a befektetésekben lévő kockázat strukturális okokból kisebb lett.
Vannak ugyanakkor a devizapiacra specifikusan érvényes tényezők is. Ilyen például a fejlett piaci jegybankok egyre transzparensebb és ezért könnyebben megjósolható viselkedése. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy a Fed, az ECB vagy a BoJ meglepje a piacokat, minden döntést kommunikációs szempontból alaposan előkészítenek. Változott a jegybankok devizapiaci szerepe is. Mint ezeken a hasábokon a közelmúltban már fejtegettük, a jegybanki tartalékok rendkívül látványosan bővültek az elmúlt években, ennek megfelelően súlyuk a devizapiacon drámaian megnőtt. Ennek a fejleménynek elsősorban arra a vetületére szokás figyelni, hogy a jegybankok milyen és mekkora összegeket mozgató eszközallokációs döntéseket hoznak, de a bankok felettébb óvatosak e tekintetben. A benchmarkokhoz való igazodás azonban egyfajta ellensúly szerepet oszt a monetáris hatóságokra: ha mondjuk a dollár erősödik, akkor a jegybankok dollárt kényszerülnek eladni, s így semlegesíthetik a spontán piaci mozgást. Mivel a tartalékokban lévő összeg megnőtt, így ez a mechanizmus is erősebb lehet.
A devizapiac privát szereplői körében is változott a helyzet. A mondjuk öt évvel ezelőtti állapothoz képest nagyságrenddel több szereplő és pénz mozog a devizaopciós piacon, ami lejjebb nyomja az implikált volatilitások kockázati prémium komponensét. Az elektronikus kereskedés elterjedése ugyanebbe az irányba hathat, mivel a befektetők így jellemzően több partnerrel kerülnek kapcsolatba és a partnerkockázatot szélesebb körben terítik. Rövid távú, kifejezetten a jelenlegi helyzetre érvényes tényező, hogy több befektetési bank szerint a devizapiaci játékosok körében alaposan megcsappant a kockázati étvágy: a dollár örökösen várt összeomlásának elmaradása vagy a jen minden fundamentumon túllépő folyamatos gyengülése sokak kezét megégette.
Kétségtelenül vannak tehát strukturális alapjai a volatilitás látványos csökkenésének. A nagy kérdés persze az, hogy a megfigyelt piaci folyamatok vajon nem lépik-e túl a fundamentumok által indokolható mértéket. A helyzet paradoxona ugyanis az, hogy a múltban a kockázat pont ott bukkant fel, ahol arra csak kevesen számítottak.
