Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az euró/dollár 1,2750 és 1,29 között mozgott a múlt héten: most már három hónapja nem mozdult ki a jegyzés az 1,25–1,29-es sávból. A dollár/jen 114-ről 116-ra emelkedett az elmúlt napokban, de itt is már két hónapja tartja magát a 114–118-as tartomány. A likviditás a nyári szezonalitásnak megfelelően eléggé alacsony.
A hét döntő fontosságú eseménye természetesen az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) ülése volt. A várakozásoknak megfelelően nem változtatott alapkamatán, a Fed funds ráta maradt 5,25 százalékon. Ez volt az első alkalom a 2004 júniusában kezdődött kamatemelési ciklus során, hogy a Fed nem emelt újabb 25 bázisponttal. A nagy dilemma persze továbbra is az, hogy ez csak egy szünet vagy tényleg vége a kamatemelési sorozatnak.
A Fed a döntést kísérő közleményében a mára már ismerős, Ben Bernanke által sokszor kifejtett gondolatmenetet ismétli meg. Eszerint tény, hogy az infláció kényelmetlenül magas: a Fed kedvenc inflációs mutatója, a lakossági fogyasztás magdeflátora alapján 2,4 százalék év/év alapon, holott valószínűleg 1-2 százalék között szeretné látni a mutatót (azért csak valószínűleg, mert hivatalos inflációs célja nincs, csak a kormányzótanácsi tagok nyilatkozatai alapján lehet ilyen irányú következtetéseket levonni). De a gazdaság érezhetően lassul, s a hosszú távú fenntartható ütemnél lassabb gazdasági növekedés idővel csökkenti az inflációs nyomást. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a monetáris politika késleltetett hatásmechanizmusa miatt az eddigi kamatemelések szigorító hatása még át se mehetett a rendszeren, akkor adódik a következtetés: a Fednek egyelőre nincs több dolga.
A piac már teljesen magáévá tette ezt az érvelést: a Fed funds futures árak alapján több kamatemelést nem várnak, sőt, 2007 második felére 25–50 bázispontos kamatcsökkentést áraztak be a befektetők.
Az elemzői közösség viszont teljesen megosztott a hogyan tovább kérdésében. Az egyik tábor szerint a második negyedév, amikor az előző periódus 5,6 százalékos növekedési üteméről 2,5 százalékra lassult a GDP-növekedés, csak a történet eleje volt. Az egyre magasabbra kúszó energiahordozó-árak és a gyengélkedő ingatlanpiac együtt sokak szerint olyan negatív sokkot jelent a gazdaság számára, hogy a növekedés huzamosabb ideig a potenciális ütem, körülbelül három százalék alatt maradhat. A bátrabb kommentátorok szerint nincs kizárva egy rövid recesszió kialakulása sem. Ha ez a forgatókönyv realizálódik, akkor az inflációs probléma tényleg magától rendeződhet.
A másik tábor szerint is az elmúlt években megszokottnál lényegesen lassabb gazdasági növekedés a történet vége, de ehhez a Fed további közreműködése szükséges. Ezen oldalon a még mindig erős munkaerőpiacot és ennek köszönhetően a jövedelmek egyre dinamikusabb emelkedését szokás felhozni érvként a lakossági fogyasztás újbóli erősödése mellett. Szintén pozitív növekedési kilátásokat sugall a vállalati szektor erős pénzügyi helyzete, valamint a gyors világgazdasági növekedés: az előbbi a beruházásokat, az utóbbi az exportot segíti. Több befektetési bank szerint a második félévben már ismét a trendhez közeli GDP-növekedési ütemeket láthatunk, s így az erőforrásokra nehezedő nyomás nem gyengül, az inflációs veszély nem csökken, sőt, fokozódik. A megoldás: további kamatemelések.
Külön érdekessége a dolognak, hogy – amint arra néhány jegybankár is felhívta a figyelmet – az elmúlt években jelentősen megváltozott az Egyesült Államokban az infláció és a növekedés kapcsolata (a híres Phillips-görbe): úgy néz ki, hogy az infláció adott mértékű változásához a korábbinál nagyobb mértékű változás kell a gazdasági növekedésben. Az elmúlt években azt láthattuk, hogy az amerikai gazdaság dinamikusan bővült, komoly inflációs nyomás nélkül. Ennek most sajnos valószínűleg a fordítottja is igaz: ha az inflációt lejjebb szeretnénk szorítani, relatíve komolyabb szigorításra van szükség a reálgazdaságban. Ez tartósan lassabb növekedést és magasabb munkanélküliséget sejtet. A Fed a jelek szerint még abban reménykedik, hogy már a jelenlegi, enyhe tempóvesztés is elég lesz. A válaszra jó eséllyel még pár hónapig várni kell, addig az amerikai kamatszint változatlan maradhat.
