Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Tombol a nyár a devizapiacokon: a forgalom a szezonnak megfelelően alacsony, az árfolyammozgások visszafogottak. Az euró/dollár a múlt hét eleji 1,2850-ről lement 1,2650-re, de az 1,26–1,28-as sáv már majdnem két hónapja stabilan tartja magát. A dollár/jen 113,5-ről 116-ra emelkedett, de itt se mozdult ki tartósan a jegyzés a 114–116-os tartományból immár egy hónapja. Az az esemény sem tudott komolyabb piaci mozgást előidézni, hogy a japán jegybank több mint öt év után úgy döntött, szakít az ingyenpénz politikájával. Pénteken a jegybank döntéshozó testülete nulláról 0,25 százalékra emelte az irányadó kamatlábat. A piaci reakció teljes hiánya természetesen annak tudható be, hogy a döntést a bank kommunikációs szempontból jól előkészítette (bár azért annyira nem egyértelműen, mint azt a Fed vagy az Európai Központi Bank szokta tenni), s így senkit nem érhetett meglepetésként.
A növekedési és inflációs helyzet fényében a monetáris politika normalizálásának elkezdése teljesen jogos lépésnek tűnik.
A japán gazdaság most már pár negyedéve stabilan három százalék körüli GDP-növekedést ért el, a kilencvenes években és az új évtized elején tapasztalt stagnálás a jelek szerint a múlté. A tényleges és a potenciális GDP közötti rés, az úgynevezett output gap becslések szerint hosszú idő után ismét pozitívba fordult, magyarul a gazdaság a hosszú távon fenntartható ütemnél jelenleg nagyobb mértékben használja ki a rendelkezésre álló erőforrásokat, ami előbb-utóbb az inflációs nyomás erősödéséhez vezet. S infláció már most is van: a maginfláció az elmúlt hónapokban év/év alapon 0,5–0,6 százalék környékén alakult. Ez persze nemzetközi összehasonlításban komikusan alacsony, de Japánban a korábbi évek deflációja után kifejezetten örömteli fejleménynek számít.
A nagy kérdés most persze az, mi lesz a folytatás. Folytatás nyilvánvalóan lesz, hiszen a monetáris politika továbbra is rendkívül laza, a reálkamatok változatlanul a negatív tartományban mozognak. A bank közleménye szerint a döntéshozók nem csupán a gazdasági növekedési ütem fenntartásában, inkább a gyorsulásában bíznak és számítanak a fogyasztói árszínvonal emelkedésének gyorsulására is. Ebből egyértelműen kiderül, hogy a Bank of Japan (BoJ) a jelenlegi lépést egy hosszabb sorozat első kis távjának tekinti. Az út igen hosszú lehet, talán hosszabb, mint azt sokan most a piacon gondolják.
Az egyik, kétségtelenül durván leegyszerűsítő támpont az lehet, hogy az elmúlt harminc évben a japán jegybanki alapkamat átlagosan 3,5 százalék körül volt. Tudományosabban nézve a dolgot, a japán gazdaság hosszú távú fenntartható növekedési ütemét 1,5–2 százalékra szokás becsülni, ami egyben azt is jelenti, hogy a semleges, nem megszorító és nem laza reálkamatszint hosszú távon átlagban szintén 1,5–2 százalék. Ha feltételezzük, hogy a BoJ átlagban 1,5 százalék körüli inflációt szeretne látni, akkor ismét oda lyukadunk ki, hogy a monetáris politika normalizálásának érdekében a jegybanknak előbb-utóbb el kell jutnia a 3–3,5 százalékos kamatszintig.
A piac most úgy gondolja, hogy ez egy rendkívül lassú folyamat lesz. A következő 25 bázispontos emelést a határidős árfolyamok alapján decemberre várják a befektetők, s az egyszázalékos kamatszintet szerintük csak jövő decemberre éri el a BoJ. Az előbb említett három százalék körüli szintet leghamarabb az öt-tíz év közötti futamidejű állampapírok árazzák be, s ennél érezhetően magasabb szintekkel pedig az egész hozamgörbe nem számol. Az óvatosság onnan nézve a döntéshozók és így a piac részéről is érthető, hogy a legutóbbi, 2000. augusztusi kamatemelés katasztrofálisnak bizonyult a konjunktúra szempontjából, s a jegybank így kétszer is meggondol minden szigorító lépést. A másik oldalon viszont ha a gazdaság dinamikája lényegesen nem változik az elkövetkező egy évben, akkor a most vártnál gyorsabb kamatemelés elkerülhetetlennek tűnik.
