Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A tízéves állampapír hozama már közel másfél hónapja 6,7 és 7 százalék között ugrál fel-le, az euró/forint pedig a 260–265-ös sávban pattogott ugyanebben az időszakban. Az elmúlt hét első fele említésre méltó mozgás nélkül telt el, majd csütörtökön, az idei várható államháztartási hiánnyal kapcsolatos első konkrét számok ismertetése után a hozamok a görbe nagyobb részén 10-15 bázisponttal feljebb ugrottak. Így péntek délelőttre például a tízéves hozam 6,80–6,85 százalékra került, az euró/forint pedig 264 fölé sodródott. Pénteken napközben viszont már ismét erősödtek a kötvények és a forint is. Sok a függő kérdés, a piacnak így fogalma sincs, merre menjen. Befektetési banki felmérések és a „közbeszéd” szerint a befektetők többsége nem vállal jelentősebb kockázatot (természetesen a benchmark hozamokhoz képest). Nincs trend, amire a lassabban mozgó intézményi befektetők rákapcsolódhatnának, így sokan inkább ülnek és várnak, hátha tisztul a horizont.
Az egyenlet egyik oldalán, a külső tényezőknél a korábbinál jóval nagyobb bizonytalanság övezi a fejlett piaci jegybanki kamatok várható pályáját. Az Európai Központi Bank (ECB) az egyszerűbb eset: a múlt héten a várakozásoknak megfelelően újabb 25 bázisponttal, 2,75 százalékra emelte az alapkamatot, s a jegybankelnök világossá tette, hogy további szigorítás várható. Jean-Claude Trichet egyben azt is jelezte, hogy jelenleg nem látják szükségesnek az ütemezés gyorsítását, tehát a piaci konszenzus, mely szerint az ECB negyedévenként emel negyed százalékpontot, a jelek szerint nagyjából megfelel a jegybank aktuális elképzeléseinek. Bonyolultabb az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Federal Reserve helyzete. Egy kamatemelési ciklus vége felé persze ez a jellemző: mivel a monetáris politikai lépések jelentős késéssel hatnak a növekedésre és az inflációra, egy jegybank ebben a fázisban soha nem tudhatja, vajon már eleget tett-e az árstabilitás fenntartása érdekében. A veszély ilyenkor az, hogy esetleg nem szigorítanak eleget és az inflációs várakozások destabilizálódnak, vagy pedig ellenkezőleg, túl sokat emelnek, ami szükségtelen növekedési áldozattal jár. Pár héttel ezelőtt úgy tűnt, a Fed inkább az utóbbitól fél, s ezért hajlik a kamatemelések befejezésére vagy egy hosszabb szünet beiktatására. Ben Bernanke elnök a múlt hét elején viszont meglepően kemény helyzetértékeléssel lepte meg a piacot: szerinte az infláció a kívánatos sáv tetején vagy akár már afölött van, s a jegybanknak különösen nagy figyelmet kell szentelnie az inflációs kockázatokra. Ennek megfelelően a piac már 80-90 százalékos esélyt ad annak, hogy a június végi Fed-ülésen 5-ről 5,25 százalékra emelik az alapkamatot. A további pálya viszont teljesen beláthatatlan, az új adatoktól és információktól függ a Fed jövőbeni viselkedése. A feltörekvő piaci eszközök, köztük a magyar államkötvények szempontjából nem is feltétlenül az a lényeg, hogy a Fed emel vagy nem emel, hanem hogy ne kövessen el hibát. Ha a jegybank akármelyik irányban téved, akkor az szinte törvényszerűen a kockázati prémiumok lényeges emelkedését vonja maga után. Ha viszont emel, és a piac, valamint az adatok szerint pont a kellő mértékben emel, akkor a kockázatos eszközök ismét jól teljesíthetnek. Az egyenlet másik, határokon belüli oldalán mit találnánk mást, mint az államháztartást. A magyar kormány bejelentése, mely szerint az idei hiány a kiigazító lépések után is elérheti a GDP nyolc százalékát, első hallásra sokkolta a piacot, hiszen ez azt jelenti, hogy a lefaragások nélkül akár két számjegyű is lehetne a deficit. A dolognak az viszont feltétlenül pozitívuma, hogy a kormány – amint azt más, frissiben hivatalba lépett elődjei is megtették – a jelek szerint „kisöpri a padlást”, az eddig a büdzsén kívül tartott tételeket is elszámolja végre, csökkentve ezzel a következő évekre nehezedő terhet. De ezen a téren is egyelőre több a kérdés, mint a válasz, ennyi információ alapján prudens befektető még nem hoz döntést. E héten már remélhetőleg többet tudunk.
