Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az euró/dollár 1,27 és 1,29 között stabilizálódott az elmúlt héten, a dollár/jen 111-ről kismértékben gyengült, s a hét végére 113 közelébe került. Történt mindez azután, hogy az euró/dollár az április közepi 1,18-as szintről 1,29-ig, a dollár/jen pedig 118-ról majdnem 110-ig ment alig három hét alatt. A piac pozicionáltsága ismét elég egyoldalúvá vált, részben nyilván ez magyarázza a volatilitás csökkenését. A hónapokig tulajdonképpen kiegyensúlyozott piacról eltűntek a spekulatív dollár longok, aki pozíciót akart vállalni, az most már dolláreladási pozícióban van, sokan, főleg akik most komolyabban megégették magukat, várnak.
A szokásosnál is bizonytalanabb időket élünk, s ezért nagyon nehéz akármit is mondani a pénzügyi eszközök várható árfolyamáról, beleértve a devizaárfolyamokat is. Mint már szóltunk róla ezeken a hasábokon, a 2005-ös év nagyobb részében érvényes sztori a dollár, az euró és a jen várt relatív kamatpályái az idei évre lényegesen vesztettek magyarázó erejükből. Az elmúlt egy-két hónapban úgy tűnt, hogy ismét az amerikai folyó fizetési mérleggel, illetve általában a globális pénzügyi egyensúlytalanságokkal kapcsolatos aggodalmak mozgatják elsősorban a nagyobb devizákat. Ehhez képest a dollár közelmúltbeli gyors és meglepő gyengülésében részben biztosan benne voltak az amerikai inflációs félelmek, valamint a Fed várható monetáris politikájával kapcsolatos bizonytalanság.
A képlet tehát sokkal bonyolultabbá vált. Fogadjuk el azt, hogy az Egyesült Államokban tényleg inflációs nyomás van. A munkanélküliség 4,7 százalékon elég közel van ahhoz, amit teljes foglalkoztatottságnak lehet hívni, a feldolgozóiparban a kapacitáskihasználtság a hosszú távú átlag felett van. A nyersanyagárak közel vannak történelmi csúcspontjaikhoz, a dollár idén külkereskedelemmel súlyozva több mint 5 százalékot gyengült. Az inflációs várakozások a tőkeindexált kötvények és a fogyasztói felmérések alapján is érezhetően emelkedtek az év eleje óta. Ha ezek a tényezők az inflációs ráták további emelkedéséhez vezetnek, akkor a Federal Reserve nyilván monetáris politikája további szigorításával reagál. Ez az elmúlt egy-két évben pozitív lett volna a dollár számára. A lényeges különbség most az, hogy a további kamatemelések már azt jelentenék: a jegybank kifejezetten restriktívvé válik. Nemcsak normalizálja a kamatszintet, közelítve a semlegesnek gondolt szinthez, hanem megszorít, lassítja a gazdaságot. A kamatciklusnak ebben a szakaszában viszont mindig fennáll annak a veszélye, hogy a jegybank túlzottan szigorít és a kívánatosnál is nagyobb mértékű lassulást idéz elő. Ezért ebben a semleges, neutrális kamatszinten túli tartományban a pénzügyi eszközökben lévő kockázati prémium általában emelkedik.
Pont ezt láthattuk az elmúlt pár hétben a világ részvénypiacain és más kockázatos eszközök piacán. Innentől fogva viszont az amerikai kamatszint és a dollár összefüggése kétértelművé válik. Egyrészt a magasabb kamat nyilván vonzó, másrészt ha az amerikai kockázatos eszközöktől szabadulnak a befektetők, akkor az jó eséllyel negatív a dollár számára. A nagy kérdés most tehát az, hogy az amerikai növekedési/inflációs pálya hogyan alakul. Ha a Fed alapforgatókönyvének megfelelően a gazdasági növekedés üteme fenntarthatóbb szintre süllyed, akkor a figyelem ismét a külső egyensúly kérdésére terelődhet. Ha viszont az inflációs nyomás tovább erősödik, akkor csak egy dolog lesz biztos: a dollár magas volatilitása.
