Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A tavaly október óta 1,17 és 1,23 között ingadozó euró/dollár keresztárfolyam a hét közepén felugrott 1,21-ről egészen 1,24-ig, de a hét végén már ismét 1,23 alatt volt a jegyzés. A dollár/jen változatlanul stabil, az árfolyam 117–118,5 között fluktuált a héten. Az euró/dollár szokatlanul ideges mozgása most (kivételesen, hiszen, mint azt az elmúlt hetekben már többször említettük, a korábban oly erős korreláció igencsak meggyengült mostanában) teljesen egybeesett az amerikai kamatpiacok pályájával, s egyértelműen a várt amerikai monetáris politikával hozható összefüggésbe. Kedden publikálták a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét, s ebből az derült ki, hogy a döntéshozó testület tagjai szerint a kamatemelési ciklus közel van a végéhez és figyelni kell az esetleges túllövés (túlzott szigorítás) veszélyeire. Ez a megfogalmazás a piac értelmezése szerint éles ellentmondásban áll a legutóbbi ülés után kiadott közleménnyel, melyben a Fed további szigorító lépések eshetőségéről beszélt. Akkor a közlemény nyomán a piac 50 százaléknál nagyobb eséllyel árazta be az 5,25 százalékos federal funds kamatot júliusra. A jegyzőkönyv után az esély, amit a piac árazott, már csak körülbelül egy a négyhez volt. Ezzel azonban még nem volt vége a történetnek: a szerdán nyilvánosságra hozott márciusi amerikai maginflációs adat – 0,3 százalék hó/hó – magasabb volt a vártnál, s a reakció természetesen a rövid távú kamatvárakozások ismételt újraárazódása volt, ezúttal a magasabb fed funds kamat irányába. Az euró/dollár múlt heti pályája tulajdonképpen ezt a libikókázást képezte le. Összességében azonban egyre jobban terjed az a meggyőződés a piaci szereplők körében, hogy a várható árfolyam-alakulás szempontjából a relatív kamatpályák folyamatosan veszítenek jelentőségükből, legalábbis az euró/dollár esetében. Emögött persze az az egyszerű tény áll, hogy a Fed, akárhol legyen is a tényleges csúcs az irányadó kamatban, tényleg elég közel lehet a kamatemelési ciklus végéhez, s a jelek szerint az Európai Központi Bank se sieti el az eurózóna kamatszintjének normalizálását. S amint az lenni szokott, ha egy divatos téma kezd veszíteni a népszerűségéből, a piacnak kell egy másik sztori, amibe kapaszkodhat. Úgy tűnik, hogy ez az új sztori a régi: a diskurzus ismét egyre inkább a globális egyensúlytalanságokról, magyarul az amerikai folyó fizetési mérleg fenntarthatatlan voltáról szól. A héten három esemény is segítette a téma újbóli központi helyre kerülését. Először is, Hu Csin-tao kínai elnök hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba érkezett, s az egyik fő napirendi pont (legalábbis az amerikai szándék szerint) nyilván a kétoldalú külkereskedelmi mérleg, valamint a jüan. Eddig a nyilvánosság előtt persze csak a szokásos közhelyek hangzottak el, vagyis az USA nagyobb rugalmasságot szeretne látni a kínai árfolyamrendszerben, s Peking ezt meg is ígéri, csak éppen időpont nélkül. Ennél fontosabb, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) minden eddiginél határozottabban fejtette ki azon véleményét, hogy a globális egyensúlytalanság komoly probléma, s az érintett államok gyors cselekvése híján az elkerülhetetlen kiigazítás súlyos veszteségekkel járhat. Tavaly az Egyesült Államok folyó fizetési mérlege a GDP 6,4 százalékának megfelelő deficitet ért el, s az IMF legfrissebb, Világgazdasági kilátások című dokumentuma szerint ez a mérték nem csökken az elkövetkező években. A javasolt megoldásban nincs sok új: az Egyesült Államokban emelni kell a megtakarítások szintjét (beleértve a fiskális szigorítás szükségességét), strukturális reformok révén serkenteni kell a belső keresletet az eurózónában, Japánban és az olajexportáló országokban, és nagyobb árfolyam-rugalmasságot kell biztosítani az ázsiai országokban. A nemzetközi szervezet ugyan mindegyik fronton lát előrehaladást, de a tempó nagyon lassú, elégtelen a probléma kezeléséhez. Ami új, hogy az IMF aktívan részt kíván venni a helyzet rendezésében: az eddig szokásos kétoldalúak mellett a szervezet be szeretné vezetni a multilaterális konzultációkat, melyek keretében pont az olyan globális jellegű problémák terén folytathatna alaposabb kutatásokat és adhatna gazdaságpolitikai tanácsokat, mint a pénzügyi egyensúlytalanságok. Ezzel párhuzamosan az IMF a jövőben nagyobb erőt fordít a feltörekvő piaci devizaárfolyamok elemzésére. A Valutaalap aktivizálódása a témában akár a már jó ideje tetszhalott G8 pénzügyminiszteri és jegybankelnöki találkozót is felélénkítheti: erről többet tudunk meg a fórum hét végi, a cikk elkészülte utáni ülését követően.
