Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az euró/dollár 1,19-ről felment 1,22-re, majd visszacsúszott 1,20 alá. A dollár/jen 116 és 119 között ingadozott. Az elmúlt hónapokra jellemző kereskedési sávok még tartják magukat: az euró/dollár tavaly szeptember óta nem mozdult ki az 1,17–1,23-as tartományból, a dollár/jen két hónapja fluktuál a 116–119-es sávban.
Ezeken a kereteken belül azonban nagyobb az ingadozás mértéke. Ez egyrészt nyilván következik abból, hogy februárban többéves mélypontra süllyedt a realizált volatilitás mindkét devizapárban, azaz egy korrekció teljesen rendjén való. Másrészt biztosan szerepet játszik ebben a fejlett kötvénypiacok élénkebb mozgása is: az amerikai, az eurózónabeli és a japán hosszú hozamok is többéves csúcsra értek március első felében, a rövid hozamok pedig a közelmúltban megszokottnál szélesebb sávokban ugráltak. A hozamgörbe rövid és hosszú végének a korábbinál nagyobb volatilitása pedig abból fakad, hogy bár lassan, de egyre heterogénebbé válnak az egyes monetáris politikákra vonatkozó piaci várakozások. Nem is olyan rég még arról számoltunk be ezeken a hasábokon, hogy ritkán látott konszenzus uralkodik a várt kamatok tekintetében: a Fed 5 százalékon befejezi a kamatemelési ciklust, az Európai Központi Bank az év végére 3 százalékra emeli az irányadó kamatot, a japán monetáris hatóság pedig tavasszal felhagy a kvantitatív lazítás politikájával és valamikor az utolsó negyedévben kamatot emel. A növekedési adatok azonban mindhárom régióban többnyire pozitív meglepetéseket hoztak az elmúlt időszakban, a jegybanki kommunikációkban is többen eltolódást vélnek felfedezni, s ennek nyomán például több bank is felfelé módosította a jegybanki kamatokra vonatkozó előrejelzéseit. Ugyanakkor továbbra is erős az az „iskola”, amelyik egyre kockázatosabbnak és feszítettebbnek látja elsősorban az amerikai gazdaságot, s ezért középtávon már inkább kamatcsökkentésekkel vagy hamar abbahagyott kamatemelési ciklussal számol.
A Fed esetében mindez például azt jelenti, hogy 4,75-től 5,5 százalékig mindenféle kamat-előrejelzéssel találkozunk, s ennek a tartománynak a „középpontja”, ahol a legtöbb vélemény tömörül, ingatag. Az ECB-nél ugyanez a sáv 2,5 és 3,5 százalék. A Bank of Japan esetében a nagy kérdés az, hogy mikor lesz az első kamatemelés: van, aki szerint már nyáron, mások szerint csak jövőre. A kamatvárakozások nagyobb szórása nyilván volatilisebbé teszi a keresztárfolyamokat is.
A hosszabb lejáratú hozamok hosszú távú trendjével foglalkozott hét eleji beszédében Ben Bernanke. A Fed-elnök nem szolgált új információval a jegybanki kamatok rövid távú alakulásáról, de a felvetett kérdés abszolút központi jelentőségű a pénzügyi eszközárfolyamok középtávú kilátásait illetően: miért ilyen alacsonyak a hosszú hozamok, holott a jegybankok szigorítanak? Alapvetően két magyarázat kínálkozik: vagy a hosszú távú kamatkilátások estek vagy a kockázati prémium. A Fed-elnök szerint mindkettőről szó van. A hosszú távú kamatvárakozásokból sokak szerint az következik, hogy a piac a gazdasági növekedés jelentős lassulására számít, hiszen az invertált hozamgörbék (amikor a rövid kamatok magasabbak a hosszúaknál) a múltban is gyakran jól jelezték előre a növekedési dinamika változását. Bernanke szerint az üzenet most nem ez, hiszen a kamatok alapvetően még mindig alacsonyak, a pénzügyi kondíciók kedvezőek és sok más indikátor cáfolja a növekedési ütem számottevő visszaesését. A forward kamatokat a jegybankár szerint a globális szinten mutatkozó, a kínálkozó beruházási lehetőségekhez képest túlzott megtakarítás nyomja le: ezt a nézetet tavaly Bernanke hangoztatta először, s ma már többé-kevésbé része a konszenzusnak.
Ami a kockázati prémiumokat illeti, itt az elmúlt évek makrogazdasági stabilitásának a jövőbe történő interpolálása, az ázsiai jegybanki vásárlások, a nyugdíjpénztárak duration iránti kereslete, valamint a hosszabb futamidők alacsonyabb kínálata vezethetett csökkenéshez. Bernanke szerint a domináns itt a makrováltozók stabilitása, a többi csak átmenetileg lehet képes befolyásolni a hozamokat.
S mindebből mi következik? Az alacsonyabb kockázati prémiumból az, hogy a Fednek agresszívabban kell emelnie egy adott hatás elérése érdekében. Az alacsonyabb hosszú távú kamatvárakozásokból pedig, mivel ezek egyensúlyi folyamatok, az, hogy a jegybank lazább lehet. Még mondja valaki, hogy Bernanke nem tud Greenspan nyomdokaiba lépni: a kétértelműség terén már sikerült.
