Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az euró/dollár 1,1950–1,2050 között ingadozott az elmúlt héten, s már február eleje óta nem mozdult ki az árfolyam tartósan az 1,19–1,21-es sávból. A keresztárfolyam volatilitása (30 napos alapon) még mindig csak 6 százalék, ami többéves minimumnak számít. A dollár/jen 116-ról 118,5-re emelkedett ugyanebben az időszakban, s itt is már másfél hónapja tartja magát egy szűk, 116–119-es kereskedési sáv. Tehát a két nagy deviza-keresztárfolyamban tökéletes a nyugalom, amit egyelőre a legkisebb mértékben sem zavar a fejlett piaci állampapíroknál, valamint a feltörekvő piaci kötvényeknél és devizáknál megfigyelhető eladási hullám. A tízéves amerikai állampapír hozama a hét elején a 4,8 százalékot is átlépte: ez a legmagasabb szint, amióta a Federal Reserve 2004 nyarán elkezdte jelenleg is tartó kamatemelési sorozatát. Ezzel párhuzamosan a német hasonló futamidejű állampapír hozama 3,6 százalék fölé került, az elmúlt egy év maximumára.
Ezek a fejlemények nyilván nagy szerepet játszottak abban, hogy a hét során több latin-amerikai és kelet-európai piacon számottevő mértékben estek a kötvény- és devizaárfolyamok. A piac most elég látványosan veszített kockázattűrő képességéből: a Morgan Stanley által számolt „globális kockázati étvágy” index két héttel ezelőtt még történelmi csúcspontja közelében volt, mára viszont visszaesett a hosszú távú átlagnak megfelelő szintre. Érdekes ugyanakkor, hogy a kockázati étvágy csökkenésére hagyományosan negatívan reagáló más eszközosztályok nem nagyon mozdultak, így például a high yield vállalati kötvényspreadek stabilak maradtak, akárcsak a fejlett piaci részvényvolatilitás. Tradicionálisan a jen is gyengülni szokott a kockázatkerülés fokozódásakor, hiszen az alacsony kamatozású jen gyakori finanszírozási forrás kockázatos eszközök vétele mögött. Mint említettük, most ez sem történt meg. Mindez egyrészt jól mutatja, hogy a feltörekvő piacok mennyire „zsúfoltak” lehettek mondjuk a G3 devizákhoz képest (mennyivel szélsőségesebb lehetett a pozicionáltság az előbbiekben). Másrészt valószínűleg korai még a már régóta rendkívül nyomott kockázati prémiumok széles körű és tartós emelkedéséről beszélni. A kockázati éhség csillapodásán kívül a dollár/jen egyelőre sikerrel ignorált egy másik (és a feltörekvő piaci eseményekkel közvetetten kapcsolatban álló) fontos eseményt is: a japán jegybank bejelentette, hogy felhagy a kvantitatív lazítás monetáris politikájával és áttér egy elég tágan értelmezett inflációs célkitűzéses stratégiára. Mint ismeretes, a Bank of Japan (BoJ) pár éve belátta, hogy még a zérus szintre levitt irányadó kamattal sem képes stimulálni a gazdaságot, ezért nagyszabású kísérletbe kezdett: elárasztjuk a bankrendszert likviditással, és majd meglátjuk, mi lesz. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a BoJ a bankok jegybanki tartalékára állapított még célt, a legutóbb érvényes döntés szerint például 33 ezer milliárd jent, ami sokszorosa a bankok által kötelezően a jegybankban tartandó 6 ezer milliárd jennél. A jegybank tulajdonképpen telepumpálta pénzzel a bankok jegybanki számláit, azt remélvén, hogy ez aktívabb hitelezésre serkenti őket. Most ezt a „fölös” likviditást kiszívja a rendszerből, de a piaci hozamok stabilitása érdekében ez a folyamat minden bizonnyal hónapokig eltart majd. A jegybank azt is világossá tette, hogy az irányadó kamat még a folyamat befejezte után is nulla marad egy ideig. Az új stratégia szerint a jegybankot a jövőben a közép- és hosszú távú árstabilitás fenntartása vezérli majd, amit 0 és 2 százalék közötti fogyasztói árindexként definiál. Ez azonban nem inflációs cél a szó szokásos értelmében, nem hasonlítható össze még az ECB által használt és sokak szerint homályos „kívánatos inflációval” sem, inkább a Fed egyes vezetői által megfogalmazott, hosszú távon tartani kívánt inflációs sávnak felel meg: a BoJ semmilyen konkrét kötelezettséget nem vállal az inflációs sáv tartására, ez csak egy afféle laza benchmark. Mivel a kvantitatív lazítás befejezése nem volt meglepetés és a jegybank láthatóan nem sieti el a monetáris szigor fokozását, a jen egyelőre érthetően stabil maradt, de a jövőben a japán jegybank is fontos szerepet kaphat a G3 devizaárfolyamok befolyásolásában (s ezúttal végre nem intervenciókon, hanem a várható monetáris politikán keresztül).
