Az euró/dollár az elmúlt két hétben 1,2100–1,2150-ről 1,1950–1,2000-re ereszkedett alá, s az 1,18–1,22-es sávból már tavaly szeptember óta nem volt képes kitörni a jegyzés. A tavalyi év végének igazi története, a dollár/jen is kevésbé izgalmas mostanában. Mint emlékezetes, 110 környékéről december elejéig egészen 122-ig emelkedett az árfolyam, majd decemberben 114-ig visszaerősödött a jen. Idén az első hetekben azonban a keresztárfolyam ismét visszakerült a 118-as szintre és ennek környékén lavírozik már két-három hete. Befektetési bankok nem túl élénk forgalomról és semlegeshez közeli pozicionáltságról beszélnek mindkét keresztárfolyam esetében.
A központi téma, amint azt egy korábbi cikkünkben is jeleztük, ismét a kamat, pontosabban az egyes piacok relatív kamatvárakozásai. Az Európai Központi Bank (ECB) februári ülésén változatlan szinten, 2,25 százalékon hagyta irányadó kamatlábát, de az elnök, Jean-Claude Trichet elég egyértelműen jelezte, hogy hamarost következik a kamatemelési sorozat második epizódja. Trichet helyesnek minősítette a piac rövid távú várakozásait, márpedig az Euribor futures árak szerint márciusban újabb 25 bázispontos szigorítás következik. Az ECB ezzel gyakorlatilag ismét jó előre bejelentette a döntést, a piacok százszázalékosan felkészültek.
Az óceán túloldalán viszont ismét mérsékelten felfelé tolódott el a várt kamatpálya, s valószínűleg ez vezetett a dollár szerény erősödéséhez az elmúlt két hétben. A negyedik negyedéves 1,1 százalékos GDP-növekedés után minden adat arra utal, hogy az első negyedév megint dinamikus, a hosszú távú fenntartható ütemnél gyorsabb gazdasági növekedést hoz: nem egy befektetési bank akár 5 százalékos számot is el tud képzelni. A munkaerőpiac szintén erős: a heti munkanélküliségi adatok december közepe óta szabadesésben vannak és olyan alacsony szintre jutottak, mint utoljára az előző gazdasági ciklus csúcspontján, 2000 első félévében. Történik mindez akkor, amikor a munkanélküliségi ráta januárban 4,7 százalékra csökkent, amit a közgazdászok többsége a természetes rátánál alacsonyabbnak tart. Az egyelőre stabil inflációs adatok és várakozások ellenére így az árszínvonal emelkedésétől való félelem folyamatosan ott kísért a háttérben és a közelmúlt erős adatai miatt fokozódott is. A fed funds határidős árak a 4,75 százalékos kamatszintet már teljesen beárazták és az 5 százaléknak is 50-60 százalékos esélyt adnak. Egy hónappal ezelőtt a hozamgörbe rövid vége még 25-30 bázisponttal lejjebb volt. (Érdekes, hogy a görbe hosszú vége viszont szinte abszolút nem reagált erre az elmúlt két hétben.)
A héten valószínűleg tisztább képet alkothatunk a várható amerikai monetáris politikáról, ugyanis szerdán és csütörtökön Ben Bernanke első Fed-elnöki nyilvános szerepléseként megtartja a bank szokásos beszámolóját a kongresszus két háza előtt. Az esemény azért lesz különösen érdekes, mert a február eleje óta hivatalban lévő Bernanke még jegybanki döntéshozó ülésen sem elnökölt még, tehát még közlemény és jegyzőkönyv szövegezésében se vett részt, így ez lesz az első lehetőség, hogy valamit megtudjunk szándékairól. A piac mindenestre arra számít, hogy az új elnök szinte teljesen Greenspan vonalát viszi tovább, s egyelőre tartózkodni fog bármitől, ami esetleg meglepheti a befektetőket.
Ami a japán monetáris politikát illeti, a piac nagyjából konszenzusos nézetet formált arról, hogy április 28-ai ülésén a jegybank hivatalosan is befejezettnek nyilvánítja a kvantitatív lazítás politikáját. Ugyanakkor abban is széles körű egyetértés van, hogy ezt csak fokozatos implementáció követi majd, vagyis a bank csak lassan és mérsékelt ütemben csökkenti a bankrendszer likviditását. A folyamat végpontja, a kamat általi irányításhoz való visszatérés és vele az első kamatemelés a várakozások szerint csak 2007 tavaszán következhet. Mindebből pedig a következtetés az, hogy rövid távon a japán monetáris politika pozíciójában lényeges változás nem várható, s így a dollár a várt relatív kamatpályák alapján változatlanul előnyben van.
