Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az elmúlt évek legkövetkezetesebb dollárbearje, a UBS továbbra is hű marad nézetéhez és a dollár határozott gyengülését várja 2006-ra. Ez azonban a bank szerint inkább a második félévben válhat valóra: mivel várakozásuk szerint a januári Fed-kamatemelés biztos és az új elnök, Ben Bernanke is jó eséllyel egy újabb 25 bázispontos szigorítással teszi majd le névjegyét, ezért kamatoldalról a dollár még egy ideig kap támogatást. Ahogy haladunk előre az időben, úgy fordul azonban a helyzet: a Fed befejezi a 2004 nyara óta tartó, egy százalékról a UBS szerint 4,5–4,75 százalékig tartó kamatemelési ciklusát, ugyanakkor az ECB a decemberi lépést újabbakkal követi és egészen 3 százalékig jut. A svájci bank a konszenzusnál lassabb globális és ezen belül amerikai gazdasági növekedést lát 2006–2007-re, s ezzel párhuzamosan a pénzügyi eszközök kockázati prémiumában emelkedést vár, márpedig a befektetők kockázati étvágyának csökkenése valószínűleg szintén negatív a dollár számára. Ebben a környezetben ugyanis a befektetői figyelem ismét az amerikai gazdaság alapvető pénzügyi egyensúlytalanságaira, a magas szövetségi költségvetési hiányra, a rendkívül alacsony háztartási megtakarítási rátára és ezek eredőjére, a folyó fizetési mérleg a GDP 7 százalékához közelítő hiányára összpontosul majd. Mindezek eredményeképpen a UBS szerint 2006 végére 1,30-ig emelkedik az euró/dollár. A befektetési bankok többsége szintén azt vallja, hogy a dollár nem lesz képes megismételni a 2005-ben az euróval szemben mutatott teljesítményét, s az euró erősödésére számít, de csak mérsékelt ütemben és mértékben. A Barclays szerint valamelyest csökken az amerikai és az európai gazdaság közötti ciklikus különbség, ahogy az amerikai gépezet lassul, az eurózónában viszont folytatódik az exportboom és a munkaerő-piaci kondíciók javulásával párhuzamosan a belső kereslet is élénkül. Ez a növekedési előrejelzés természetszerűleg vezet ugyanahhoz a kamatvárakozáshoz, mint amit fentebb már említettünk: a Fed, amint azt a döntéshozók már jelezték is legutóbbi állásfoglalásukban, már azon gondolkozik, mikor fejezze be a szigorítást, az eurózóna jegybankja pedig még csak éppen belekezdett. Az angol bank azt is fontosnak tartja, hogy tavaly az amerikai folyó fizetési mérleg finanszírozásában fontos szerepet töltött be a vállalatok profitrepatriálása (ez a tétel akár 100 milliárd dollárt is jelenthetett a durván 800 milliárd dolláros folyó fizetési deficitből), így ugyanis a cégek átmenetileg adókedvezményekhez juthattak.
Ez a tényező 2006-ban már nem fog működni, s így a finanszírozásban nagyobb teher hárul a portfóliótőkére. Összességében a Barclays hat hónap, illetve egy év múlva 1,24, illetve 1,26 körül látja az euró/dollárt.
A Deutsche Bank (DB) június végére 1,15, az év végére 1,27-es euró/dollárt jelez előre. A fő érv nagyon hasonló az eddig említettekhez: rövid távon még működik a dollár hozamelőnye, ez azonban az év folyamán csökken. (A különbség csak annyi, hogy a bank a konszenzusnál magasabbra, 5 százalékra várja a Fed funds rátát, ezért az első félévben a dollár kifejezetten erős lehet.) Ehhez társul még az a DB-vélemény, hogy az olajár esik 2006 folyamán, ami hagyományosan gyengíti a dollárt. Hosszabb távon a német pénzintézet is strukturálisan túlértékeltnek tartja az amerikai devizát, s úgy gondolja, hogy amennyiben az európai projekttel kapcsolatos bizonytalanságok nem erősödnek tovább, a feltörekvő piaci és olajexportáló országok jegybankjainak diverzifikációs törekvései révén bekövetkező eurófelértékelődés szerves részét képezi majd a globális pénzügyi egyensúlytalanságok rendeződésének.
A JP Morgan szinte hajszálra ugyanezt a pályát látja: 1,15 június végén, 1,25 az év végén. Az amerikai bank elsősorban a 3 százalékra emelkedő eurózónabeli irányadó kamatban látja az euró szerény erősödésének magyarázatát, amit azonban a jegybanki diverzifikációs törekvések és a visszaeső amerikai profitrepatriálások is támogatnak: mind-mind ismerős gondolatmenet.
A Morgan Stanley abban az értelemben kilóg a sorból, hogy talán ez a bank aggódik legkevésbé az amerikai folyó fizetési mérleg miatt. Stratégájuk szerint Japán, Kína, az eurózóna és az OPEC-államok aggregált folyófizetésimérleg-többlete 2006-ban tovább emelkedik az amerikai külső hiány arányában, azaz az Egyesült Államoknak nem lehetnek finanszírozási problémái 2006-ban. A sajátos egyensúly felborulásához a finanszírozó országokban kellene valaminek drasztikusan megváltoznia, s erre az amerikai bank nem sok esélyt lát. Ugyanakkor a Morgan Stanley elismeri, hogy a piac túlnyomó többsége változatlanul hosszú távú dollárbear, és ha sérülékenynek látja a dollárt, azonnal kezdődnek az eladások. Ettől a kockázati tényezőtől eltekintve a bank nem vár lényeges mozgást az euró/dollárban, mivel egyrészről bízik a Fed bölcsességében (tehát hogy a jegybank nem lassítja le durván a gazdaságot), másrészt nem számít látványos teljesítményjavulásra az eurózónában.
