Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az euró/dollár 1,2150-ről 1,1930-ra esett, ezzel azonban az árfolyam még mindig kényelmesen benne van a most már több mint öt hónapja érvényes 1,19–1,25-ös sávban. Jelenleg a dollár/jen az izgalmasabb sztori: a jegyzés 115-ről 117,8-ra emelkedett a héten, s ezzel újabb kétéves csúcsra ért az árfolyam. A jen gyengülő trendje május eleje óta gyakorlatilag töretlen.
Ha nagyobb összefüggésben nézzük a fejleményeket, akkor változatlanul azt látjuk, hogy folytatódik a dollárt támogató ciklikus és a dollárt gyengítő strukturális tényezők közötti „harc”, s jelenleg ismét az előbbi tűnik erősebbnek. Másként fogalmazva: most ismét a várt relatív kamatpályák határozzák meg az árfolyamokat. A képlet a dollár/jen esetében a legtisztább, mivel az egyik oldalon látjuk az agresszív amerikai jegybankot, a másikon a zérus kamatlábat fenntartó Bank of Japant. Az euró/dollár esete annyiban bonyolultabb, hogy az Európai Központi Bank akár már a következő negyedévben kamatot emelhet.
A héten a Federal Reserve immáron tizenegyedik alkalommal emelte zsinórban 25 bázisponttal az irányadó kamatot, ami így már elérte a 4 százalékot. A döntést kísérő állásfoglalás annyiban volt meglepetés, hogy nem volt meglepetés: a fogalmazásban szinte nem változott semmi.
A bank továbbra is „alkalmazkodónak”, azaz lazának nevezte a monetáris politika aktuális állását és maradt a stimulus „mérsékelt ütemű” elvonására utaló passzus is. Vagyis a Fed még 4 százaléknál is ugyanazt a nyelvet használja, mint mondjuk 2 százaléknál, ami nem éppen azt sugallja, hogy most már közelednénk a kamatemelési ciklus végéhez. Pedig például a Pimco, a világ legnagyobb kötvényalapja menedzsere, Bill Gross nemrég még arról beszélt (3,5 százaléknál), hogy a Fed maximum még egyszer emelhet, mert ha feljebb megy, az ingatlanpiac és a növekedés rohamos gyorsasággal összeomlik. Ennek egyelőre semmi jele, a munkaerőpiac és a gazdasági növekedés is dinamikus (azzal az apró változással, hogy a növekedésen belül a lakossági fogyasztás valamennyire lassul és a vállalati beruházások veszik át a hajtóerő szerepét). Pár nappal a Fed-döntés után Alan Greenspan megerősítette kongresszusi beszámolójában, hogy a növekedés robusztus, az inflációs kilátások ugyanakkor „bizonytalanok”, azaz a jegybank jelenleg egyértelműen az inflációs oldalra koncentrál. A piacok már 4,5–4,75 százalékos kamattal számolnak jövő tavasz végére-nyár elejére, ugyanakkor az elemzői közösség jó része már ötössel kezdődő fed funds rate-ről beszél.
Most már csak két-három hónap választhat el minket az öt év óta az első eurózóna-beli kamatemeléstől. Habár nemzetközi összehasonlításban a növekedési kilátások szerények, de a közös devizaövezet saját mércéjével mérve egyre jobbak: ezt támasztották alá a héten publikált beszerzési menedzserindexek is. Az infláció 2,6 százalékon áll, az inflációs várakozásokra leselkedő veszély egyre nagyobb, a pénzmennyiségi és hitelmutatók továbbra is bőséges likviditást mutatnak. A piac februári-márciusi kamatemeléssel számol, de a decembert sem lehet teljesen kizárni.
A nagy kivétel továbbra is a Bank of Japan, ahol ugyan egyre több a szöveg a ZIRP (zero interest rate policy) befejezéséről, de tényleges cselekvésnek nyoma sincs. Jó eséllyel a piac kicsit akár előre is szaladt, és lehet, hogy a bank a vártnál óvatosabban közelíti meg a témát. Mindehhez járul az a sok bank által említett technikai tényező, hogy nagyon sokan túlsúlyozottak japán részvényekben, ugyanakkor ennek csak kis része van lefedezve a devizakockázattal szemben. Ha a két dolgot összeadjuk, a jen nem néz ki jól.
