Az euró/dollár árfolyam a múlt héten, úgy tűnik, eldöntötte, merre is induljon, az 1,24–1,25 dolláros szintről ugyanis a keddi nap folyamán kétszázalékos mérséklődéssel, az 1,22-es szint alá csúszott vissza a közös európai valuta jegyzése, sőt rövid ideig körülnézett az 1,21 dollár alatti térségben is. Az euró négyéves történetének legnagyobb egynapi esését a munkapiaci adatok pénteki megjelenése előtti heves optimizmussal – no meg a stop-loss kötések tömeges zárulásával – magyarázták az aznapi elemzések, ám ennél azért jóval többről volt szó. Tény, hogy az USA gazdasági felfutásának messiását jelenleg mindenki az új munkahelyek teremtésében látja: oly erő ez, mely az ország államháztartási deficitjének minden gáton túlcsapó mértékét is elhomályosítja. A befektetők azonban nem feledkeztek meg arról sem, hogy csütörtökön dönt az ECB az eurózóna kamatáról, ráadásul aznap jelentek meg az Eurostat számadatai is a térség negyedik negyedéves GDP-jének alakulásáról és az Európai Bizottság (EB)jelentése az idei lehetőségekről. A várakozások szerint azonban az ECB nem siet majd a tengerentúli gazdasági fejlődéstől mindinkább elszakadó nyugat-európai bővülés segítségére, azaz a növekvő politikai nyomás ellenére sem lesz hajlandó csökkenteni az alapkamatot. Ez pedig mindenképp a dollár javára szólt. A jóslatok szépen valóra is váltak, az EB az előző év végének minimális gazdasági bővülését prognosztizálta az idei év első felére is, miközben az ECB változatlanul hagyta a kétszázalékos alapkamatot (ahogy a Bank of England is a maga négy százalékát). A döntés után azonban Jean-Claude Trichet egyszerűen lyukat beszélt a befektetők hasába, megállítva ezzel a közös európai valuta további romlását. A jegybankelnök ugyanis visszatért az ECB régi vesszőparipájához, az inflációhoz, diadalmasan közölve a tényt, hogy a fogyasztói árindex mozgását sikerült a már rég kitűzött, ám szinte soha be nem tartott két százalék alá küzdeni, így minden feltétel adott a lendületes gazdasági növekedéshez. Trichet a megoldást is vázolta egy szempillantás alatt: itt az idő, hogy az európai polgárok nekiálljanak nyavalygás helyett fogyasztani és befektetni. A piaci szereplők olyannyira ledöbbentek az ajánlaton, hogy jó egy napig szinte el sem mozdult a jegyzés az 1,22-es szintről, s csak a várt amerikai munkapiaci adat zökkentette ki nyugalmából a piacot: a vártnál jóval kevesebb új munkahelyről számot adó makroadat nyomán egy szempillantás alatt 1,23 dollár fölé ugrott a jegyzés. Élesebb szemű elemzők azonban a döntés egy másik aspektusát ragadták meg: eszerint az ECB a korábbi nyilatkozataival ellentétben nem annyira rugalmas az alapkamat kérdésében, meggyőződése, hogy annak bolygatása nélkül is megindul végre az expanzió. Ennek fényében máris felbukkantak olyan vélemények, melyek szerint a dollár és az euró kurzusai közt mutatkozó különbséget nem az ECB kamatvágása, hanem pont a Fed kamatemelése szorítja majd vissza.
A dollár hirtelen feltámadásának nyilvánvalóan Japánban is örültek a jegybanki illetékesek, véget érhet ugyanis a nagy intervenciók korszaka. A Bank of Japan ugyanis bevallotta a nyílt titkot: az év első két hónapja alatt mintegy 10 000 milliárd jent (közel 100 milliárd dollár értékben) dobott piacra, hogy óvni tudja a japán fizetőeszköz árfolyamát a túlzott erősödéstől. Ez több mint a fele a teljes 2003-as intervenciós összegnek, ami maga is rekordot jelentett. A jen aztán hirtelen a 109-es szintről a múlt hét végére már 111 fölé emelkedett, felvillantva annak a lehetőségét, hogy végre ismét szabadon mozog majd a dollár/jen kurzus. Ezzel szemben jó szimatú dealerek már pénteken tudni vélték, hogy a japán jegybank a 110,50-es szinttől kezdve folyamatosan beavatkozott, ezúttal a dollár túlzott erősödését ellensúlyozandó.
Kummer Krisztián