Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Általában véve is érvényes a devizapiacra, hogy beköszöntött a szokásos augusztusi „szárazság”, a forgalom a szabadságolások miatt elapadt. A piaci szereplők amúgy is jellemzően semleges-közeli pozíciókban vannak, miután az elmúlt egy-másfél hónapban leépítették short euró pozícióikat. A kockázatvállalási kedv ismét alacsony, új pozíciókat nem szívesen vesznek fel a befektetők. Ennek részben technikai oka van: az elmúlt hetek amerikai kötvénypiaci „vérengzése" után több szereplő is sok sebből vérzik, s most jobbnak látják alacsonyabb kockázatokat futni.
Július, s különösen annak második fele több szempontból is az elmúlt évtized legdrámaibb történéseit produkálta az Egyesült Államokban. A közismert történet persze az államkötvényeké: a tízéves hozam a június közepi 3,11 százalékról július végére egészen 4,5 százalékig emelkedett, s ez ha mértékben nem is, de gyorsaságban, intenzitásban felülmúlta a hírhedt 1994-es kötvénypiaci összeomlást, amikor fél év alatt 260 bázisponttal emelkedtek a hozamok. A kötvényeladási hullám mögött alapvetően a Fed megváltozott retorikája állt. Májusban a monetáris hatóság még azt hitette el a piaci szereplőkkel, hogy a deflációs veszély az első számú kockázati faktor és a Fed szó szerint minden eszközt hajlandó bevetni ellene, akár a hozamgörbe hosszú végén történő nyíltpiaci vásárlást is. Júniusban azonban optimistábbá vált a jegybanki helyzetértékelés, s több fórumon is a hagyományos eszköz, vagyis a federal funds ráta további lehetőségeiről beszéltek a döntéshozók. A hozamemelkedés innen nézve egyértelmű.
A drasztikussága azonban nem. Mint az elmúlt években már jó néhányszor, ismét egymást erősítő folyamatok léptek működésbe a piacon, amelyek az árfolyamok túllendülését okozták. Az állampapírhozamok emelkedése a jelzálogkötvényt birtoklók körében pótlólagos fedezeti igényt kelt, amit épp állampapírok eladásával tudnak kielégíteni (ezt hívja a szakirodalom convexity hedgingnek), ami aztán persze ismét fedezeti igényt teremt és így tovább, s ez persze folyamatosan emelkedő hozamokban jelenik meg. Számos befektető ilyen körülmények között nyilván állampapírjai és jelzálogkötvényei eladása mellett döntött, további hozamemelkedést eredményezve. Mindeközben a likviditás rohamosan elszivárgott a piacról, ami a swapspreadek drámai növekedésében mutatkozott meg. A jelzálogspread-ek két hét alatt 33-ról 76 bázispontra, a swapspreadek pedig 38-ról 66 bázispontra emelkedtek (a tízéves amerikai állampapír felett). Ilyen mértékű elmozdulásokra az elmúlt tíz évben még nem volt példa. A helyzet azóta némiképp stabilizálódott, az állampapírhozamok lejöttek 4,20-4,30 környékére, s a swapspreadek is 40 bázispont körülire szűkültek. Ezek azonban még mindig jóval a június végi szintek fölött vannak, s nem csoda, hogy a piac kockázattűrő képessége megcsappant.
A nagy kérdés most az, a Fed vajon reagál-e valamilyen módon a magasabb hozamokra, illetve általánosabban a szigorúbb pénzügyi kondíciókra. Közvetlenül persze nem; egy fejlett jegybanknak nem az a dolga, hogy a piaci eseményeket kommentálja. Az viszont joggal feltételezhető, hogy a monetáris hatóság nem éppen 4,5 százalék körüli tízéves állampapírhozamokra számított júniusi 25-ei közleménye után. Várható, hogy a Fed ismét nyomatékosan hangsúlyozza: az irányadó kamat nagyon hosszú ideig a jelenlegi szinten marad majd. Ha a hozamgörbe hosszú végét ez nem is nagyon fogja befolyásolni, a mozgásokat kis csúszással és kisebb mértékben, de lekövető rövid hozamokat lejjebb szállíthatja, hiszen azok már egy 2004. tavaszi szigorítást áraznak. A Fed „problémája” ugyanakkor az, hogy a gazdaság növekedési kilátásai egyre jobbak, s ezt nem tagadhatja le. Érdekes egyensúlyozó mutatvány vár az amerikai jegybankra.
