Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A vártnál magasabb áprilisi infláció leginkább a monetáris politika által kevéssé befolyásolható élelmiszer- és energiaárak, valamint a szezonális ingadozás számlájára volt írható. Ettől függetlenül azt is észre kell venni, hogy a múlt hónapban az éves fogyasztói árindex éppen megegyezett az éves maginflációs mutatóval - mindkettő 6,1 százalék volt. Mindez azt jelenti, hogy a jelenlegi „magas" inflációs adat pontosan annyi, amennyi, elvileg semmilyen külső, nem várt és kikerülhetetlen sokkot nem lehet a probléma miatt kárhoztatni. A pozitív „jószerencse-hatás" ezzel lenullázódott, ráadásul pont egy olyan időszakban, amikor a Magyar Nemzeti Bank saját inflációs előrejelzése is - amely két hete még 5,3 százalék volt - igen-igen közel jár az év végi, 3,5-5,5 százalék közötti inflációs célsáv felső határához.
Bár a jegybanki döntéshozók általában legalább egy-másfél éves időhorizontban gondolkoznak, mindenki tudja, hogy az inflációs célkitűzésen alapuló monetáris politika éppen tesztelés alatt áll. Ezért annak hitelességét csak az alapozhatja meg, ha a viszonylag rövid távú célkitűzések is maradéktalanul teljesülnek.
Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a 2002-re vonatkozó piaci inflációs várakozások folyamatosan a jegybanki előrejelzések felett voltak, nem süllyedtek 5 százalék alá még a legoptimistább időszakokban sem. A kettő közötti távolság szűkülésében a korábbi MNB-s optimizmus eltűnésének volt nagyobb szerepe.
Mivel a piacon az év végi inflációs várakozás éppen 5,5 százalék körül van, és emelkedik, nem csoda, hogy a tervéhez ragaszkodó jegybanki politikában bízó befektetők arra számítanak, az MNB ellenlépésre szánja el magát annak érdekében, hogy inflációs előrejelzését visszaterelgesse a sáv közepe felé - méghozzá akár már ma.
A kamatemelési várakozások erősödésének egyértelmű jele, hogy az éven belüli irányadó állampapírhozamok (múlt csütörtökön egységesen 8,76 százalék) minden lejáratra jelentősen meghaladták az irányadó jegybanki kamatszint 8,5 százalékos értékét. Mivel 0,5 százalékpontnál nagyobb kamatemelést senki sem prognosztizál rövid távon, jelenleg nehezen képzelhető el, hogy a rövid hozamok ismét 9 százalék fölé emelkedjenek.
Az igazi dráma ezért nem is itt, hanem a középtávú inflációs előrejelzéseket megtestesítő, 2-5 éves kötvények piacán volt megfigyelhető, amit a múlt heti aukciók is erősítettek. Ezen kötvényekbe ugyanis korábban agresszív kamatcsökkentési várakozások voltak beárazva, még stagnálásról sem volt szó, nemhogy kamatemelésről.
Az aukciós átlaghozamok - évi 8,57 százalék a hároméves és 8,07 százalék az ötéves papír esetében - drámai, 67-69 bázispontos hozamemelkedést jelentettek az előző aukciókhoz képest. A várt kamatemelésnél is nagyobb hozamnövekedés arra utal, hogy a piaci szereplők a következő évek inflációlassulási tendenciáit általában vizsgálták felül, nem csak a következő hónapok eseményeire koncentráltak.
Kisebb öröm az ürömben, hogy a leghosszabb irányadó lejárat, a 15 éves hozama „csupán" 21 bázisponttal emelkedett egy hét alatt. Ez egyrészt arra utal, hogy a hosszabb távú bizalom még töretlen, másrészt azt igazolja vissza, hogy ezen papír futamidejének jelentős része már az eurórégión belül fog leperegni.
A közeli kilátások azonban - hacsak nem kerül nyilvánosságra valamilyen újabb negatív információ - nem biztos hogy olyan rosszak, mint az elmúlt hetekben voltak. Ennek oka leginkább az, hogy a piac a rövid távú intézkedéseket már nagymértékben beárazta, s így az is elképzelhetőnek tűnik, hogy egy megfelelő nagyságú jegybanki kamatemelést követően a hosszú kötvények árfolyama emelkedésnek indul.
Kishonti László
