Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A piac és a reflációs téma bizonytalanságát tükrözendő, a dollár a változatosság kedvéért most gyengült valamelyest az euró ellenében, s csütörtökre az árfolyam a hét eleji 0,8880-ról 0,8980-ra emelkedett. Összességében az elmozdulás nem tűnik jelentősnek, a devizapár azonban így áttörte a 200 napos mozgóátlagot, aminek technikai elemzői körökben nagy jelentőséget szokás tulajdonítani. A dollár/jen pályája sokkal egyértelműbb: 124,9-ről 126,4-ig kúszott az árfolyam, s sokak szerint már csak napok vagy hetek kérdése a 130-as tartomány elérése,
A piacokon egyértelműen bizonytalanság lett úrrá az elmúlt napokban, már ami az amerikai növekedési kilátásokat illeti. A részvénypiacok lendületét megtörték a vállalati körből ismét egyre gyakrabban érkező profit warningok és leépítési, restrukturálási hírek, illetve általában az értékeléssel kapcsolatos kételyek. A kötvénypiacok rég nem látott módon szinte egész héten folyamatosan erősödtek: a jövő júniusi euródollár-kontraktus már „csak” 75 bázispontnyi Fed-szigorítást áraz be, a két- és ötéves hozamok pedig visszacsúsztak 3, illetve 5 százalékra. A részvény- és a kötvénypiacokon egyaránt lényegesen csökkent a forgalom volumene, ami egyrészt persze szokásos év végi jelenség, másrészt viszont jelzi, hogy a befektetőknek nem nagyon akaródzik komolyabb új pozíciókat felvenniük. A devizapiacra is igaz a tanácstalanság: a kereskedők körében heti rendszerességgel végzett IMM-felmérések alapján a Deutsche Bank által számolt aggregált pozicionálási index az év legalacsonyabb szintjére süllyedt. Ez magyarul annyit tesz, hogy összességében a piaci szereplők nagyjából semleges helyzetben vannak, egyik fontosabb devizapárra sem jellemző a szélsőséges pozicionálás.
A legutóbbi amerikai gazdasági adatok tükrében nem meglepő a kockázatvállalási kedv megcsappanása. A novemberi foglalkoztatási riport a vártnál jóval gyengébb számokat produkált: a konszenzusos 200 helyett 331 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta pedig 5,7 százalékra ugrott (ne felejtsük, szeptemberben ez még csak 4,9 százalékos volt). A novemberi kiskereskedelmi statisztika szintén kisebb csalódást okozott, amennyiben az eladások az előre jelzett 3 helyett 3,7 százalékkal estek vissza a hónapban, az autóeladások nélküli adat is 0,5 százalékos csökkenést mutatott. A korrigálatlan index zuhanása annyira nem is érdekes, hiszen októberben a nullakamatozású autóvásárlási konstrukciók nyomták fel a havi növekedési ütemet 7 százalék fölé, s ennek kiigazítása elkerülhetetlen volt. A korrigált adat gyengesége azonban azt sugallja, hogy az amerikai fogyasztó igenis gyengül, s a munkaerő-piaci helyzet romlásának folytatódása miatt állapota nem is javul egyhamar. Ennek nem feltétlenül mond ellent a University of Michigan előzetes decemberi fogyasztói bizalmi indexének emelkedése 83,4-ről 85,8-ra, hiszen ez az index inkább reagál az alacsony inflációra, mint a növekvő munkanélküliségre.
A Federal Reserve a maga részéről a múlt kedden megtette azt, amit mindenki várt tőle, vagyis a kamatok újabb negyed százalékpontos vágását. Ezzel fenntartotta helyzetértékelését, mely szerint a növekedéssel kapcsolatos kockázatok inkább a negatív irányba mutatnak, vagyis az intézmény továbbra is inkább kamatcsökkentésre hajlik.
A Fed közleménye megerősítette a piaci szereplők bizonytalanságát, amennyiben egyrészt elismerte ugyan a fogyasztói kereslet gyengülésének enyhébb mivoltára utaló jelek meglétét, másrészt viszont felhívta a figyelmet arra, hogy ezek a jelek még igen nehezen értelmezhetőek. A konszenzus ezek után változatlanul azt vallja, hogy a Fed január végén még egyszer vág 25 bázispontot, vagyis a kamatciklus 1,5 százalékon éri el mélypontját. A folytatásról azonban igencsak eltérő az elemzői közösség és a piac véleménye: az előbbi szerint a Fed jó eséllyel nem, illetve alig nyúl majd fő instrumentumához 2002-ben, a piaci árak azonban - amint azt már említettük - komoly szigorítást feltételeznek. Valamelyik félnek módosítania kell majd álláspontját, s ebben az esetben ez nagyobb valószínűséggel a befektetők dolga lesz. Amint arra a Fed is utalt ugyanis, az infláció még a mostani alacsony szintről is lejjebb mehet az elkövetkező időszakban, s még a növekedési ütemnek a trendhez, vagyis a 3 százalék körüli mértékhez történő visszatérése is csak az infláció stabilizálódását jelenti, nem pedig a megugrását. Márpedig 3 százaléknál gyorsabb GDP-bővülésre 2002 második felére kevesen számítanak a tengerentúlon.
Az eurózónában viszonylag eseménytelen volt a hét gazdasági szempontból, ezért a devizapiacok inkább az USA-ból merítettek motivációt. A novemberi francia inflációs adat 1,2 százalékra történő elképesztő zuhanása megerősítette, hogy az ECB-nek bőven van lehetősége lazításra. Ennek esélyét valamelyest az is megnövelte, hogy a jegybank most nyilvánosságra hozott makrogazdasági előrejelzéseiben a korábbinál jóval alacsonyabb növekedési és inflációs számokkal operál, ennek azonban ugye már benne kell lennie a jelenlegi irányadó kamatokban.
Gy. M.
