Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Változás történt a befektetők szemléletében, idén a jelek szerint már nem egy egységként, hanem régiónként, országonként külön-külön kezelték a feltörekvő piacokat. Ennek kézzelfogható jele, hogy az egyre inkább kicsúcsosodó argentin válság nem rázkódtatta meg a felzárkózó országokat - ellentétben az 1998. évi orosz krízissel -, inkább csak a régióban közvetlenül érintett államok megítélésén éreztette hatását. Az adott válsággócokban egyébként mindkét válság jelentős rövid távú gazdasági visszaeséssel fenyegetett, illetve fenyeget. Igaz, az orosz válság globális geopolitikai kockázatot is hordozott, s ez az argentinról már nemigen mondható el.
Az argentin válság limitáltságát mutatja a feltörekvő piaci spread alakulása (a feltörekvő piacok adósságának számított hozama mínusz a 30 éves amerikai államkötvények hozama, ez gyakorlatilag azt mutatja, a befektetők milyen felár mellett hajlandóak kevésbé biztonságos államok kötvényeibe fektetni). Az orosz válság előtt a mutató mértéke mindössze 600 bázispont volt, ami a válság csúcspontján 1600 bázispontig emelkedett (az elmúlt hét évben egyéként mindössze 1998-ban volt negatív a feltörekvő piacok adósságain elérhető megtérülés) és ezt követően bizonyos ideig 1000 pont körül stabilizálódott. Ebben az időszakban egyébként minden feltörekvő régió adóssága leértékelődött. Az argentin válság július elejei kitörésekor az akkor 700 ponton álló mutató a válság hatásaként „mindössze” 150 bázispontot emelkedett, és a december eleji, Argentínában bevezetett banki korlátozások miatt és a jegyzések híján a spread ismét a 700 pont körüli szintre mérséklődött.
Úgy tűnik tehát, hogy az egyes országok közötti fokozott különbségtétel miatt némileg bölcsebbek és megfontoltabbak lettek a globális befektetők. A fenti differenciálás kapcsán a csak a honi piacon jelen levő befektetők kifejezetten örülhetnek, mivel tőkepiacunk korábban (1996 után) minden feltörekvő piacon tapasztalható válságjelenségre (például távol-keleti, orosz, brazil, török válság) megrázkódtatással reagált, ami a tőzsdei hozamok zuhanása mellett az erőteljesen megnövekvő volatilitással is borzolta a befektetők kedélyeit.
A fentiek persze nem azt jelentik, hogy a magyar tőzsde a jövőben esetleg felmerülő jelentős válság esetén immúnis maradna (Magyarország erősen nyitott gazdaság: rendkívül nagy az importigényesség, a gazdaság kiegyensúlyozott növekedését, teljesítményét alapvetően határozza meg az export alakulása), hanem csak azt, hogy a korábbi időszakokra oly jellemző extrém kilengések csillapulhatnak. Ezzel bizonyos globális befektetők számára a magyar tőkepiac megítélése akár kedvezőbb is lehetne. Persze más oldalról a volatilitás csökkenése azt is jelezheti, hogy az elmúlt bő három-négy évben a globális stratégák inkább csökkentették magyarországi befektetéseik súlyát, ez az említett időszakban a tőzsdén a „külföldi jelenlét” csökkenéséhez vezetett, így a globális válságokra fogékony befektetők aránya is csekélyebb.
A piacok közötti differenciálást igazolhatja, hogy a szeptemberi zuhanás óta a feltörekvő tőzsdék dollárban mért teljesítménye múlt csütörtökig bezárólag meglehetősen színes volt. A fölényes győztes a török börze volt 35 százalékos gyarapodással, az élbolyban végzett még Tajvan 27, Dél-Korea 25, Brazília 22 (ezen teljesítmény még a közvetlen régión belül is reprezentálja a differenciáltságot) és Magyarország 17 százalékos emelkedéssel. Érdekes módon az abszolút vesztes nem Argentína volt, a Merval (a tőzsde indexe) dollárban mérve csak 12 százalékot esett. A Fülöp-szigeteken és Venezuelában 16, Jakartában pedig 24 százalékos volt a visszaesés.
A következő év kilátásaira vonatkozóan lényeges, hogy újabb lokális válságok kialakulására nem számítanak meghatározó globális stratégák, s a jövő év jelmondata is várhatóan az országok közötti határozott megkülönböztetés lesz.
P. A.
