Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Euróban számolva az elmúlt egy hónap közel 10 százalékos értéknövekedést hozott azon külföldi befektetők számára, akik az irányadó magyar tízéves államkötvényben tartották a pénzüket. A fejlett világban a kötvénypiacon viszonylag ritka az ilyen zsíros hozam, nem csoda hát, hogy a befektetők látványos érdeklődést tanúsítanak állampapírpiacunk iránt.
Az elmúlt négy hét történései alapján egyre jobban megismerhették a magyar körülményeket a külföldiek. Van egy viszonylag magas inflációjú, egyébként stabilnak tűnő ország, közel a gyors európai gazdasági integrációhoz, liberalizálódó piaccal, erősödő jegybankkal. Állampapír-piaci szempontból mindez a kilencvenes évek második felének Olaszországára emlékeztethet. Az olaszokról senki sem hitte el, hogy időben el tudják érni az európai Gazdasági és Monetáris Unió csatlakozási feltételeit (maastrichti kritériumok). Túl magas volt az infláció, így az állampapírhozamok is az egekben voltak (a német piachoz képest), a tradicionálisan nagy államadósság finanszírozása drága volt, a költségvetési hiány emiatt kellemetlenül nagy.
A történet vége azután minden idők egyik legnagyobb állampapír-piaci sikersztorija lett, néhány év alatt ugyanis az olasz hozamok drámai zuhanással megközelítették a németekét (ami a hosszú futamidejű kötvények esetében az árak jelentős emelkedését jelentette), s az ország végül sikeresen csatlakozott az eurórégióhoz.
Az olasz folyamatban is volt egy önerősítő hatás, a konvergenciára spekuláló befektetők elindították a hozamcsökkenést, az csökkentette a finanszírozási költségeket, a költségvetési hiányt, mindez pedig növelte a sikeres csatlakozás esélyeit, további lökést adva a hozamesésnek - a kör így zárult be.
A magyar helyzet annyiban tér el ettől, hogy itt az infláció a legjelentősebb probléma, az államadósság mértéke már ma is a kritériumnak megfelelő (nem lehet több a GDP 60 százalékánál). A forint lebegtetési sávjának május 4-ei kiszélesítése - plusz-mínusz 2,25 százalékról plusz-mínusz 15 százalékra -, a forintfelértékelődés felgyorsulása egy olyan folyamatnak adta meg a kezdőlökést, amely szintén öngerjesztő lehet.
A hazai fizetőeszköz immár öt százalékkal erősebb az euróhoz képest, mint a sávszélesítés előtt, ez minden bizonnyal már a közeljövő inflációjára is kedvező hatással lesz (gondoljunk mondjuk az importtermékek árára). Ha a hatás hosszabb távon az inflációs várakozásokat is enyhíti, ami valószínű, akkor a magyar konvergencia is gyorsabb lehet, mint korábban sejtettük, érdemes tehát kötvényeket venni. Ha pedig sokan vesznek magyar kötvényt a külföldiek közül, az a forint keresletére is jó hatással van, árfolyama tehát emelkedni fog, tovább gerjesztve a folyamatot.
Mindez elméletileg sokáig folyhat, hiszen a hosszú futamidejű, várhatóan EMU-csatlakozásunk után lejáró hazai kötvények hozama (igazából a futamidejük vége felé kifizetett pénzáramlások mai árából becsült, jövőbeli rövid futamidejű hozamok) és a hasonló német hozamok között még viszonylag nagy a különbség. A folyamatnak rövid távon a forint árfolyamsávjának mínusz 15 százalékos széle a korlátja, középtávon pedig a magyar külkereskedelmi pozíció romlása parancsolhat megállást.
A problémát az okozza, hogy a folyamatok rugalmassága különböző. Az értékpapír- és devizapiaci árfolyamok - mint az látható - gyorsan képesek jelentős változásokra, szemben a külkereskedelemmel, ahol a magyar vásárlók érzékelési sebessége az egyik oldalon, a kivitel versenyképességének romlása a másikon fogja meghatározni a mérleg változását, de mindenképpen lassabban, mint emitt. Egy egyszeri 5 százalékos felértékelődés minden bizonnyal hatással lesz a magyar exportőrök nyereségszintjére, ezt nem lehet egyszerűen kigazdálkodni.
Az ellenhatás tehát csak később jön, de hogy mekkora, azt senki sem tudja. Ha szerencsénk van, a külkereskedelmi deficit növekedésének jelentős részét a beáramló működőtőke és a növekvő EU-támogatás fogja kiegyensúlyozni. Ellenkező esetben viszont kevésbé lesz látványos a sikersztori.
Kishonti László
