Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az euró szempontjából meglehetősen unalmasan s az egy évvel korábbi eseményekhez kísértetiesen hasonló módon indult a múlt év. Az amerikai gazdaság töretlen növekedésébe vetett hit annak ellenére repítette újabb és újabb rekordmélységekbe árfolyamát, hogy az eurózóna makromutatói közel egy évtizede nem voltak a tavalyihoz hasonlóan reményteljesek. A piac mindaddig tudomást sem vett a makromutatók alakulásáról, amíg azok a második félévben a gyengülés jeleit nem kezdték el mutatni. Ez ugyanis további jó okot szolgáltatott az eurótól való szabadulásra, amelynek árfolyama a vezető devizákkal szemben egyre fokozódó nyomás alá került, ezen a G-7 államok szeptemberi, jelképes intervenciója sem tudott változtatni, ekkor a közös pénz dollárkurzusát csak percekig sikerült a 0,9-es szint felett tartani. Ráadásul az európai vezetők verbális intervencióit Washington rendre kontrázta az erős dollár szükségességének folyamatos kinyilvánításával. Október 26-án a kurzus az addig soha nem látott 0,8229-es értékig zuhant.
Az Európai Központi Bank (ECB) novemberben háromszor is látványosan interveniált a közös pénz védelmében, s harmadszorra már sikerrel is járt, igaz, ebben nagy szerepe volt az amerikai elnökválasztás körüli cirkusznak is.
Ha a külső körülmények - elnökválasztás, csökkenő olajár - nem hajtják az elszántnak mutatkozó ECB malmára a vizet, szakértők szerint folytatta volna a beavatkozásokat, ekkor azonban már vélhetően a hatalmas intervenciós gyakorlattal rendelkező Bank of Japan (BoJ) segítségével. A tokiói jegybank még a tavalyi első negyedévben is interveniált a jen erősödésének megállítására. Erre novemberben már nem volt szükség, mert a japán gazdaság ekkorra már a jelek szerint újra a recesszió szélére sodródott, s így a jen már magától mélyrepülésbe kezdett.
A fő keresztárfolyam, az év nagy részét szűk sávban töltő dollár/jen kurzus közel másfél éves magasságba emelkedett az év utolsó napjaira, s a jen sok hónapja nem látott szintekre gyengült az euróhoz, a fonthoz és a svájci frankhoz képest is. A japán pénz kilátásait az elemzők idén sem ítélik meg rózsásnak. Ezt a csigalassúságú fellendülés megtörésének lehetőségével s az ennek elkerülése érdekében várható gyengejen-politikával indokolják.
A három nagy deviza közül az elemzők tehát idén az euró mellett teszik le voksukat. Ezt alapvetően az eurózónabeli tőkeáramlásra és a másik két gazdaság gyengeségére vezetik vissza, de nyilván szerepet játszik az utóbbi másfél hónap általános árfolyam-emelkedésének lélektani hatása is. Mindenesetre úgy vélik, hogy az eurózóna tőkepiacaira beáramló pénzek könnyedén ellensúlyozhatják a közvetlen befektetéseket (FDI), amelyek az elmúlt két évben egyértelműen a térségből kifelé mutattak, nem kis részben járulva hozzá az euró vesszőfutásához. Idén nagyobb jelentősége lehet a portfólió-befektetések átrendeződésének, amelyek azonban természetükből adódóan igen gyorsan és nagy lendülettel mennek végbe. (Novemberben becslések szerint az FDI nettó mínusz 9,5 milliárd dollárnak felelt meg, ami az egyik legnagyobb havi érték az utóbbi két évben, de eközben az euró árfolyam-alakulása rácáfolt arra a tételre, hogy a kiáramlás negatívan befolyásolja az adott deviza megítélését.) Az alapkezelők, az amerikaiak kivételével, decemberben már növelték euróalapú eszközeik mennyiségét. Jóslatok szerint azonban az amerikai portfóliómenedzserek is hamarosan követik a trendet, s ez az eurót erősítő újabb tényezővé válhat. Noha az európai cégek egymással versenyt futva vásároltak be az USA-ban, nem akarván kimaradni a számottevően magasabb termelékenységtől és a fejlettebb technológiáktól remélt előnyökből, nem alaptalan feltételezni, hogy az amerikai csodába vetett hittel felszökő felvásárlási láz csillapodik.
Az euróoptimisták táborának legnagyobb érve az amerikai gazdaság lefékeződése, valamint két térség növekedési üteme közötti különbség csökkenése. Egyre divatosabb azt is emlegetni, hogy az eurótérség növekedése idén lekörözheti az amerikait, sőt egyesek a „hard landing" forgatókönyvet sem tartják kizártnak a tengerentúlon. (Az utóbbi feltételezés nagyrészt az amerikai részvénypiac esésével párhuzamosan csökkenő jóléti hatáson alapszik.) A tavalyi utolsó negyedéves amerikai GDP-bővülés elemzők szerint kilenc év óta a legalacsonyabb volt - 2,7 százalékra várják éves összehasonlításban -, az egy évvel ezelőtti kevesebb mint harmadára becsülik. Nem sok jóval kecsegtet az sem, hogy a vállalatok az utóbbi időben naponta tettek közzé nyereségkilátásaik romlásáról szóló figyelmeztetéseket. Egyesek már az amerikai recesszió előjeleit vélik felfedezni. A Fed azonban nem ideges. A körülmények gyorsan megváltoztak: novemberben vezetői még inflációs nyomást emlegettek, de decemberben már a gazdaság fékeződésének kockázatát nagyobbnak ítélték az inflációnál. A szigorítási ciklus véget ért, és valószínű, hogy a hónap végén kamatcsökkentés következik. A várva várt enyhítés az egyre vérmesebbnek tűnő remények szerint akár 125 bázispont is lehet az első félévben. Ez elméletileg növeli az amerikai befektetések vonzerejét - részben persze azért, mert az eurótérségben nem várható hasonló lépés - és megállítja az amerikai részvényárfolyamok esését, egyben visszaállíthatja a fogyasztói bizalmat. Szintén a dollárt támogató tényező lehet, hogy az új washingtoni vezetés az eddigi jelek szerint folytatja az erős dollárt nemzeti érdeknek minősítő politikát, s a Bush által kilátásba helyezett nagyarányú adócsökkentés is a zöldhasút erősítheti.
A napi 1500 milliárd dollárt kitevő devizapiaci tranzakciók terén a legnagyobb forgalmat lebonyolító szereplők között számon tartott vezető bankok által a nagyközönség számára adott előrejelzések egyébiránt a múlt évben teljesen tévesnek bizonyultak. Az első félév végére vonatkozóan ugyanis dollárparitásról, azt követően pedig december végére 0,8 dollárról szóltak.
B. P. A.
