Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Nem a piaci verseny, hanem a hibás iparpolitika áldozata a Rover – állítja az MG Rover Group Ltd. bukását (NAPI Gazdaság, 2005. április 11., 5. oldal) elemezve a The Economist. Az autógyárak között közepes méretűnek tekinthető, évente néhány százezer új személyautót előállító vállalkozásnak évtizedek óta nem volt esélye a túlélésre, mert sem a nagyság – a több millió szériás gyártás – előnyeit nem tudta kihasználni, sem a kicsiség – a speciális igényű, de hűséges és pénzes vevőréteg kiszolgálásának – lehetőségét nem tudta meglovagolni. Ez mutatkozott meg abban, hogy a brit autóipar a második világháború végétől csak vergődött, amire válaszul a kormány nem a fájdalmas, de elkerülhetetlen szanálás megkönnyítése mellett döntött, hanem Harold Wilson kormányfő ipari tervezőinek bábáskodása mellett 1968-ban az összes brit autómárkát beolvasztotta a British Leyland Motor Corp.-ba. E holdingot azután – amint az várható volt – pénzügyi gondjai miatt 1975-ben államosítani kellett, amit brutális átszervezés és a japán Hondával való együttműködés követett. 1988-ban, immár Rover Group néven fillérekért továbbadták a céget a British Aerospace-nek, amelytől 1994-ben – a vele akkor javában kooperáló Honda embereinek megdöbbenésére a japán cég egyik fő konkurenséhez – a BMW AG-hez került. A németek öt évig erőlködtek, majd 2000-ben – megtartva a Rover legígéretesebb márkáját: a Minit, továbbá legjobb motorgyárát –, felkínálták a céget értékesítésre.
Két jelentkező akadt az így kimazsolázott vállalatra. Az egyik a kevéssé ismert, de a vállalatok szanálásában sikeres pénzügyi befektető, az Alchemy Partners, volt, amely az MG sportkocsikat gyártó cégre redukálta volna a Rovert. Ezzel megőrizte volna a munkahelyek harmadát, az elbocsátott dolgozóknak pedig végkielégítést fizetett volna. A másik vevőjelölt, a részben régi roveres vezetőket tömörítő Phoenix Venture Holdings ugyan nem fogalmazott meg határozott stratégiai elképzeléseket, de több munkahely megtartását ígérte. A kormány kezdetben a – még mai is időszerű elképzeléssel fellépő – Alchemyt támogatta, de amint meglátták a munkahelyek elvesztése miatt tüntető több tízezer embert Birmingham utcáin, inkább a Phoenix mögé álltak. Ez végül jelképes 10 fontért kapta meg a Rovert.
Akinek volt egy csepp ítélőképessége, az már akkor tudta, hogy a bukás elkerülhetetlen. Ez be is következett, így a kormányzat beavatkozásának a Phoenix mögött álló személyek, illetve a kínai Shanghai Automotive Industry Corp. lettek a nyertesei. A Phoenix menedzsmentje megszedte magát, a kínaiak pedig – akik eddig csak a Volkswagennel és a General Motorsszal léptek közösen az autógyártási piacra – most, élve a lehetőséggel, kimazsolázták, amire szükségük volt az önálló autógyártás megkezdéséhez: megvették a Rover bizonyos típusainak és motorjainak gyártási jogát.
