Az európai agrárkereskedők szervezetének (COCERAL) várakozása szerint az Európai Unióban idén összesen 14,1 millió tonna olajos magot takarítanak be. Ez a mennyiség 4,9 százalékkal lenne több a tavalyi termésnél, s mivel a vetésterület ennél kisebb mértékben, a felmérések szerint csak 3,2 százalékkal, 5,46 millió hektárra növekszik, a növekményt jórészt a hozamok emelkedésétől remélik. (Erre már az is ösztönzi az EU farmereit, hogy az úgynevezett Blair House-egyezmény értelmében Brüsszel néhány évvel ezelőtt vállalta, hogy 4,93 millió hektárban korlátozza az ártámogatásban részesített olajosnövény-termesztést.)
Repcemagból 9,5 millió tonnára (+5,1 százalék), napraforgómagból pedig a tavalyival nagyjából megegyező mennyiségre, 3,4 millió tonnára számítanak. A szójabab esetében markánsnak ígérkezik a növekedés - a tavalyinál 16 százalékkal nagyobb, 392 ezer hektáros vetésterületről 1,22 millió tonnányi termést remélnek. Amennyiben ez meg is lesz, akkor mintegy 14 százalékkal múlják felül a tavalyi eredményt. Ezt az „expanziót” az magyarázza, hogy az EU-ban betiltott magas - 60-70 százalék - fehérjetartalmú, állati eredetű keveréktakarmány-komponensek (húsliszt, csontliszt, vérliszt) bizonyos mértékig helyettesíthetők a 40-45 százalék fehérjét tartalmazó szójadarával. Más kérdés, hogy mint arra az EU brüsszeli bizottsága is felhívta a figyelmet, a növényi fehérje iránti többletigények importból olcsóbban fedezhetők, mint a szubvencionált olajosmag-termelés növelése révén.
(NAPI)
