Nagy, búzára és kukoricára szóló kötésekből adódó, összesen 256 kontraktusnyi, 712 millió forint értékű forgalom mellett meglehetősen változatosan zárt tegnap a Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiaca.
A búzapiacon, ahol szeptemberi szállítású áruból kiemelkedő mennyiséget, több mint 10 ezer tonnát kötöttek le, csak az új termés ára változott - 270-590 forinttal csökkent. Az ótermésű takarmánybúza jegyzése májusra limittel zuhant, decemberre 300 forinttal erősödött, a takarmányárpáé viszont minden terminre változatlan maradt. A kukorica az első három határidőre 240/240/220 forinttal drágult, a többire változatlan maradt. A tavalyi termésből ezen a piacon is jóval 10 ezer tonna fölötti mennyiség cserélt gazdát. A szójadara májusi határidőre szóló jegyzése tegnap tovább emelkedett, ismét limit mértékben, a napraforgómag és a repcemag elszámolóáraiban azonban nem történt változás.
Eseménytelen volt az ammóniumnitrát piaca és kötés, valamint az elszámolóárak módosulása nélkül zárt az opciós gabonapiac is.
(NAPI)
