A hitelintézetek nyereségesen működtek az utóbbi években: a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) előzetes adatai szerint a tavalyi adózás előtti eredmény a szektorban 347,2 milliárd forintra rúgott. A meglehetősen impozáns adat azonban önmagában félrevezető. A hitelintézetek jövedelmezőségét ugyanis az első három negyedév biztosította, 2008 utolsó negyedévében 73,4 milliárd forint veszteség keletkezett. A bankrendszerrel kapcsolatban a felügyelet kiemeli, hogy a 2008. évi tőkejövedelmezőséget jelentős méretű egyszeri tételek javították. Ezek kiszűrésével a bankok átlagos tőkejövedelmezőségi (roe) mutatója négy százalékponttal lett volna alacsonyabb.
Az idei első negyedév ugyan ismét jelentősebb, a bankrendszerben összesen 116 milliárd forint profitot hozott, de az év hátralevő része a PSZÁF szerint is igen kockázatos. A legnagyobb gondot a portfólió minőségének romlása okozhatja. A felügyelet az idei kockázatokról készített jelentésében rögzíti: a gazdasági visszaesés fényében gyakorlatilag bizonyosnak tekinthető, hogy 2009-ben a hitelpiaci intézmények nagyarányú veszteségeinek a realitása nő, csupán a tendencia sebessége, illetve intenzitása kérdéses.
A szektoron belül azonban már tavaly eltérőek voltak a folyamatok. A nagybankok csökkenő profitabilitása teljes mértékben ellensúlyozza a középbankok és szakosított hitelintézetek javuló eredményességét. A veszteséges bankok száma közben négyről hétre emelkedett, bár ezek összesített piaci részesedése még mindig nem volt számottevő. A veszteségek nagy részét ugyanis továbbra is a piacra viszonylag újonnan belépő kisbankok szenvedték el. A PSZÁF figyelemre méltónak találta ugyanakkor, hogy a gyenge jövedelmezőségű (nulla és öt közötti roe) szereplők piaci részaránya változatlan intézményszám mellett is 1 százalékról 11 százalék fölé emelkedett, ami egyetlen nagybanknál bekövetkezett visszaesés eredménye volt. Piaci találgatások szerint ez a nagybank az MKB lehetett. Ennek a pénzintézetnek az idei profitját elnök-vezérigazgatója (Napi, 2009. június 12.) a plusz nulla közelébe várja. Erdei Tamás szerint azonban nem lenne meglepő, ha néhány nagyobb bank is átcsúszna az idén a veszteséges tartományba.
Szakértők szerint a veszteségelhatárolás lehetősége indíthatja a bankokat arra, hogy keményebb céltartalékolással reagáljanak (a következő évek várhatóan bőségesebb profitjából így kisebb lenne az adóelvonás). A tulajdonosok elvárásai és az ügyfelek bizalmára törekvés azonban biztosan behatárolja ezt a mozgásteret.
