Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Ugyancsak telefonos ajánlatra kelt el az aukció másik szenzációja, Egon Schiele Szeretők/Önarckép Wallyval című alkotása, 7,9 millió fontért − itt a vevőről már annyival többet lehet tudni, hogy biztosan kínai. De ázsiai vevők vitték el olyan művészek munkáit, mint René Magritte vagy Giorgio Morandi, és keményen küzdöttek Renoir vagy Dalí műveiért is, utóbbiakért végül eredménytelenül. Az aukciósház azonban így is örülhetett, nemcsak azért, mert a küzdelem feljebb nyomta a művek árát, hanem azért is, mert azt mutatta: nem tűnt el végleg a 2012-ben aggasztóan megcsappanó ázsiai, mindenekelőtt kínai vásárlóközönség. Tavaly ugyanis alaposan ráijesztettek a nemzetközi műtárgypiac szereplőire a kínaiak. Egy évvel azelőtt még arról adott számot a statisztika, hogy 2011-ben Kína lett az első számú műkereskedelmi piac. A világ legnagyobb művészeti vásárának számító TEFAF-ra készült jelentés szerint ez az ország adta a globális művészeti és műtárgyforgalom 30 százalékát (aukciós és kereskedői értékesítéseket együttvéve), megelőzve a 29 százalékkal részesülő Egyesült Államokat. Csak az aukciókat nézve még impozánsabb volt az adat: a kínai "házak" 42 százalékkal részesedtek a globális eladásokból. Azóta fordult a kocka: a legfrissebb TEFAF-jelentés szerint 2012-ben a kínai műtárgyak értékesítése 24 százalékkal visszaesett (10,6 milliárd eurónak felelt meg), az ázsiai országban lebonyolított aukciók összértéke pedig egyenesen 30 százalékkal zuhant. Így elveszett a világelsőség is: Kína már csak a globális aukciós piac 25 százalékát mondhatja magáénak, szemben az USA-ra jutó 33 százalékkal. A zuhanást részben azzal magyarázták a szakértők, hogy tavaly erősen lefékeződött a kínai gazdaság − mármint ottani mércével mérve −, a GDP kevesebb mint nyolc százalékkal bővült, ami egy évtizede a legrosszabb adatnak számít. Nagy hatással lehetett a vásárlói kedvre az őszi pártkongresszus is: a gazdasági és politikai elitnek, illetve az oda vágyóknak visszafogottabb stílust kellett felvenni, ha nem akartak támadási felületeket nyújtani - így a műtárgyvásárlásokkal sem ártott óvatosnak lenni. Az erővonalak újrarendeződése még tart, de a műkereskedők bíznak abban, hogy a kínai vevőket idén már jobban motiválják a korábbi szempontok: a befektetések diverzifikálása, a jüan várható erősödése, az infláció, a könnyen mozdítható vagyontárgyak előnyei és nem utolsósorban a presztízskényszer. A szakértők arra számítanak, hogy ezt a vevőkört is mindinkább ugyanazok a motívumok mozgatják majd, mint a komoly nyugati műgyűjtőket − kevesebb lesz a spekuláns vagy legalábbis többen terveznek hosszú távra. Ez a kör is egyre inkább a főművekre, a legfelső kategóriába sorolt művészek munkáira vadászik majd, még feljebb hajtva azok árát. A legdrágább kínai kortárs alkotók árai még nincsenek stabilan abban a magasságban, mint a most legjobban menő nyugatiaké (mint például Andy Warhol vagy Jean-Michel Basquiat), de már megközelítették, olykor át is törték a tízmillió dolláros határt.
