A rossz nyelvek szerint a gazdagokat csak az első millióról nem szabad kérdezni, a többit általában már meg tudják magyarázni. Az "első millió" kifejezést persze inkább dollárban, mint forintban értjük, és bár a leggazdagabbak között is akadnak üdítő kivételek − főképp az it-szektort meghatározó fiatalabb generációban −, a többségre ez történetesen megállja a helyét.
A mértékadó Forbes-listán szereplő dollármilliárdosok jelentős része valóban zűrös módon szerezte élete első dollármillióját. A leggazdagabbak többsége persze eleve jó helyzetből indult; Brazília leggazdagabb embere például Európa különböző nagyvárosaiban töltötte gyermekkorát, majd belevetette magát az arany- és drágakőbizniszbe. Ebben az üzletben hagyományosan nem könnyű jó pozícióba kerülni, Eike Batistának viszont sikerült; amíg 18 évesen biztosításokkal házalt, addig 24 éves korára egy olyan hatmillió dolláros cég vezetője lett, ami gépesített technológiával bányászta ki az aranyat az Amazonasból, és amiből nagyságrendileg 20 milliárd dollárt keresett a következő húsz évben.
Mégis hogyan lehetséges, hogy egy huszonéves nyikhaj szabályosan elhappolja az aranyat a nagymenők elől, mindezt ráadásul Dél-Amerikában? Ez az, amiről mindenki hallgat, a jelenleg 30 milliárd dolláros vagyonával a hetedik leggazdagabbnak számító Batista pedig mindeközben éli a boldog milliárdosok életét. Elvett egy brazil Playboy-címlaplányt, akitől később el is vált, ő lett a Super Offshore Powerboat motorcsónakverseny világbajnoka, több hatalmas jachtot, magánrepülőt és sportautót vásárolt magának, bejegyzéseit pedig több mint 1,2 millióan követik a Twitteren. Néhány kevésbé hízelgő történet még így is napvilágot látott róla. Testőrei például lelőttek egy neki dolgozó aranybányászt, aki sérelmezte, hogy fél éve nem kapott fizetést és miután az sértegette, hátba lőtte az aranymágnást. Az aranyár-robbanás idején olyan is előfordult, hogy egy tíznapos újsággal indult a kisebb bányák tulajdonosaihoz és az abban szereplő ár alapján vette meg tőlük a kitermelt nemesfémet, miközben tudta, hogy az már sokkal többet ér.
Nem kell azonban ilyen messzire mennünk ahhoz, hogy hasonló példára bukkanjunk, elég szétnézni a szomszédos Ukrajnában, például rögtön a nemzet leggazdagabbjánál. A Forbes szerint 16 milliárd dolláros vagyonnal bíró Rinat Akhmetovnak külön pr-csapata van arra, hogy az újságok csak jót írjanak róla, ha pedig mégis porszem kerül a gépezetbe, akkor bevetésre küldi a busásan megfizetett ügyvédosztagot. Pedig Akhmetov története tulajdonképpen igazi sikersztori, a baj csak az, hogy túl sok benne a zűrös részlet. A szénbányász gyermekeként született Akhmetov saját bevallása szerint szén- és kokszkereskedelemből szerezte első millióját, valamint abból, hogy olyan cégekbe vásárolta be magát, amelyekbe senki nem akart pénzt fektetni. Arról már nem esik szó, hogy az ehhez szükséges alaptőkét sokak szerint a maffiától szerezte, ahol − az erről könyvet írt oknyomozó újságíró szerint − orgyilkosként dolgozott, majd később hamisított ruhákból szedett össze még több pénzt, amiből főleg privatizált vállalatokat vásárolt fel fillérekért.
Akhmetov pedig − a többséggel ellentétben − nem az a típus, aki tudja, hol a határ: egykori mentorával, a Sahtar Donyeck futballcsapat elnökével − és annak hat(!) testőrével − például egy bombamerénylet végzett 1995 októberében. Az esetet persze sosem bizonyítottak az ukrán üzletemberre, de tény, hogy ezekben az időkben sorra hullottak a közeli barátai, ahogyan az is, hogy még az ukrán külügyminisztérium szerint is Akhmetov volt a maffiafőnök ezekben az időkben. A vállalatait később az SCM-csoportban egyesítette, aminek éves forgalma mostanra megközelíti a 20 milliárd dollárt. A Sahtar Donyeck futballcsapatot amúgy az előző tulajdonos halála óta ő birtokolja és elnököli, stadionjukra − ami messze a legmodernebb egész Kelet-Európában − pedig 400 millió dollárt költött.
Akhmetov sikertörténete után már csak legyintünk az olyanokra, mint Dmitrij Ribolovlev, akit 29 évesen 11 hónapra bebörtönöztek, mivel a vád szerint felfogadott egy bérgyilkost, leginkább az Uralkali körüli privatizációs bonyodalmak "egyszerűsítésére". Rövid távon veszített, amikor családját Svájcba kellett költöztetnie, öltönye alá pedig minden reggel golyóálló mellényt kellett vennie, hosszú távon azonban mégis ő lett a világ kálisókitermelésének tíz százalékát adó cég első embere. Nem mellékesen az ő nevéhez fűződik a Monaco FC futballcsapat és az Egyesült Államok legdrágább, összesen mintegy 180 millió dollárt felemésztő ingatlanja Palm Beachen.
A zavarosban halászással alapozta meg karrierjét a legismertebb orosz milliárdos is. A Chelsea-tulajdonos Roman Abramovics először sorkatonai szolgálata alatt tett szert némi pluszjövedelemre azzal, hogy lopott gázolajat árult feletteseinek, a leszerelés után pedig egy ideig − vélhetően illegálisan behozott − gumikacsákat (!) árult moszkvai lakásán. A felesége szüleitől nászajándékba kapott kétezer rubelt − mai értékén számolva körülbelül 400 ezer forintot − kevés idő alatt megháromszorozta az orosz feketepiacon, a műanyag játékok gyártása és a nagyüzemi disznótenyésztés mellé pedig lassan befutottak az első nemzetközi üzletek, miközben egyre jobb kapcsolatot ápolt az orosz politikai elittel. Így Abramovics harmincéves korára már Borisz Jelcin egyik legközelebbi bizalmasa volt, aki amúgy később csalónak nevezte, ami, bár bizonyára igaz, mégis megmosolyogtató pont tőle, az orosz privatizáció elindítójától. Az üzletember mostanra 12,1 milliárd dolláros vagyonra tett szert és az egész Forbes-mezőnyben ő a legnagyobb celeb dekoratív divattervező barátnőjével és a világ második legnagyobb, 162 és fél méter hosszú magánjachtjával.
Bár a fentiek közül senki nem szorul védelemre, jegyezzük meg, hogy minden sikeres életpályában lehet találni kritikus pontokat, amelyekbe kapaszkodva megfelelő alap esetén éveken át lehet pereskedni annak reményében, hogy a végén nekünk is jutnak morzsák a másik sikeréből. Tökéletes példa erre Mark Zuckerberg, aki 28 évével a mai napig a Forbes-lista legfiatalabb tagja. Ha a mostanra 17,5 milliárd dolláros vagyonnal bíró kiugrott harvardi diák ötlete nem forradalmasítja úgy az internetet, hogy az hatással lesz az egész a világra, akkor senki nem akarna ebből részesedést. A gyors és hangos siker láttán azonban mindenki tartja a markát: azok, akik hasonló oldal megalapítására kérték fel szóban, azok, akik ott voltak az indulásnál és persze azok is, akik a kezdetekben némi pénzzel segítették a vállalkozást. Hogy ezek közül melyik mennyire jogos, azt a bíróság eldönti, az viszont tény, hogy ilyenek szinte minden it-sikertörténetnél felbukkannak.
A milliárdosok új generációja mindemellett is jobbnak tűnik, mint a korábbi. Bár a Forbes-listán 60 év feletti az átlagéletkor, a 40 év alattiak − akik mindösszesen 31-en vannak az 1153 tagú mezőnyben − között eddig nem találni olyat, aki a fentiekhez hasonlóan szerezte volna meg az első millióját. Lehet, hogy a végén még kihalnak a milliárdos rosszfiúk?
