Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
− "Ha egy egész kontinens fusizik, az hatással van az egész világra". Ezt írtad egy cikkben. Ez azt jelenti, hogy szerinted a kínai fusizás megváltoztatta a világ többi részének üzleti szokásait?
− Azért a fusizást nem kell komolyan venni. Pusztán arra utaltam, hogy Kínában harminc éve mindenki nagyon szegény volt, de a gazdasági tevékenység szabadabbá vált, s ekkor sokan saját szakállukra vállalkozásba fogtak, hajtották a pénzt. Most már a sikeresebbek nem fusiznak, a szupergazdagok már kiemelkedtek. A külföldi üzleti kultúrára nem hatott a kínai, inkább azt lehet megfigyelni, hogy mindenkinek meg kell tanulni üzletelni a kínaiakkal, mert megkerülhetetlenek. Alkalmazkodni kell, mert ők nem teszik, még az üzleti vezetők sem.
− Erre visszatérünk. De még egy idézet − a fusizást így fogalmaztad meg egy írásodban: "Ha bezár egy üzemi étkezde, két napon belül megnyílik a közelben egy kifőzde. Ha a kifőzde megbukik, a tulaj átáll hamis iPadek készítésére, kapszulahotelt nyit öt négyzetméteres lakásában, műtárgyakat kezd forgalmazni az eBayen nem túl okos amerikai megrendelőknek. Kocsit mos az útkereszteződésekben, biciklit szerel, taxit vezet, s még azelőtt megírja a Harry Potter következő részét, hogy J. K. Rowling észbe kapna. Ha az európai, amerikai piacon divatba jönnek a szivárványszínű, elemes-ugrálós-brummogós, Mikulás formájú hamutartók vagy lábszőrtelenítők, két héten belül ázsiai üzemek ezrei kezdik gyártani ezeket."
− Na, ezek az idők, az aranyidők elmúltak, bár az alkalmazkodóképesség még megvan. Gyorsan kiemelkedni a nyolcvanas-kilencvenes években lehetett...
− Pont, mint nálunk, csak ott nem társult hozzá rendszerváltás...
− Kérdés, hogy mit nevezünk rendszerváltásnak. Most már nehezebb a ranglétrán felfelé menni.
− De mi a titok? A rugalmasság? Hogy nem specializálódnak, nyitottak, belevágnak bármibe?
− Az első generációnak ez volt a titka. A nyolcvanas években a nagy rugalmasság volt jellemző, nem a szakértelem. Még az üzlethez sem konyítottak, honnan is lehetett volna, nem voltak üzleti főiskolák az országban. Jókor kellett lenni jó helyen. Ma már tudatosabban építik a cégeiket, és tudatosan taníttatják a gyerekeiket. Egy friss felmérés szerint a kínai milliomosok 90 százaléka külföldre akarja járatni a gyerekét.
− Hova?
− Az egyes számú célpont Amerika. A legjobb elitegyetemek, a Yale, a Harvard, az MIT, a második Anglia, majd Ausztrália. Nem angol nyelvű területről kizárólag Svájc szerepel az első nyolcban, oda viszont már gimnáziumba kiküldik a srácokat, jó nevű bentlakásos iskolákba. Rengeteget fektetnek ebbe a családok, mert az élet értelme a gyerek jövőjének biztosítása. A tanulás a felemelkedésnek és a család jövőjének a kulcsa.
− Fontos, amit mondasz, a család. A kínai üzleti életben, ha jól tudom, jellemző, hogy mindenki csak a legszűkebb bizalmasaival áll kapcsolatban.
− Persze erre is lehet példát mondani, de az ellenkezőjére is. A kínai egy torlódott társadalom. Még ott élnek az öreg káderek, a még öregebb konfuciánus dédszülők, de megjelentek a yuppie-k is. Mindannyian ugyanabban a társadalomban. Szóval teljesen más mentalitások előfordulhatnak akár családon belül is. De tény, hogy idegenekben általában nem bíznak, külföldiben meg aztán pláne nem. A többéves kapcsolatok működtetik az üzletet. Ezekre meg jellemző, hogy jóval nyíltabban érdekkapcsolatok, mint nálunk. Ha valaki ajándékot ad a másiknak, kevés kivételtől eltekintve nem tisztán barátságból teszi, hanem szinte biztos, hogy egyszer kér majd cserébe valamit.
Érdekes, hogy a családi vállalkozások azért torpannak meg, mert amint idegeneket vesznek fel dolgozni, már nem működik olyan jól a vállalat. Ezért alakulhatott ki, hogy például a hipermodern, dúsgazdag Tajvanon, ahol a kínai kultúra meghatározó, már évtizedek óta lehetnének olyan nagyvállalatok, mint mondjuk Japánban vagy Koreában, de nincsenek. A cégek megrekedtek a családi nagyvállalatok szintjén, nem terjeszkedtek, nem kockáztatnak.
− Mi az előnye és mi a hátránya ennek?
− A rugalmasság előny. A családtagok nem sztrájkolnak, ha nem kapnak fizetést, mert meg lehet dumálni vacsoránál az ügyeket... Mindenki keményen dolgozik, az üzleti titkok nem kerülnek ki. A cég sikere a család sikere. Hátránya meg, hogy nem növekednek, és benne van a rizikó, hogy egy-egy családtag nem alkalmas egy-egy pozícióra, de mégsem lehet kidobni, mert rokon. Ez csökkenti a hatékonyságot.
− Érdekes, hogy az előny egyben kerüli azt a jogfelfogást, ami a nyugati világra jellemző. Nincs munkavállalói képviselet, nem hangsúlyos a munkavállaló joga, hiszen nem is kell annak lennie egy családban...
− Általában elmondható, hogy a kínai jogtudatosság alacsony. Nem a jogok felől közelítik meg saját lehetőségeiket. Fontosabb a megélhetés vagy az üzlet célja, mint a jog. Az állam küszködik egy jogrendszer kiépítésével, hiszen ez is a világba való integrálódás feltétele. Vannak a különbségből konfliktusok. Például a külföldiek állandó panasza, hogy az üzletkötés Nyugaton szerződésalapú, de a kínai bizalomalapú. Hiba írnak alá partnerek egy szerződést, nem garantált, hogy a kínai fél betartja.
− Az írott szerződést?
− Akkor működik bármi, ha megvan a sokéves bizalmi kapcsolat. Azaz, ha idegennel találkoznak, szükség van egy közvetítőre, akivel a kínai fél évek óta jó kapcsolatban van, mert akkor az adott szó is számít. A kínai bíróságok tele vannak nyugatiak által indított perekkel szerződésszegés miatt, de a vitákat nagyobb eséllyel lehet úgy lezárni, ha az idegenek meghívják a kínaiakat vacsorázni, beszélgetni, visznek nekik holdújévre ajándékokat, elmennek kaszinózni, bemutatják egymásnak a gyerekeiket. Azaz a külföldi cégek alkalmazkodnak.
− Erős szavak, de ez egy gőgös, elnyomó attitűd.
− Persze, így is fel lehet fogni. Van egy felsőbbrendűségi tudat a kínaiakban, de egy átlag kínainak Kína a világ közepe. A térképeik is ilyenek. Persze pontosan tudják, hogy a svájci óra, az amerikai egyetem, a francia bor stb. jobb, ezeket megszerzik maguknak. De a mentalitás alapja, hogy a világ igazodjon. De ez érthető is, rengeteget lakosa van az országnak és nagyhatalom.
− Van egy erős kínai kultúra, erre nyilván nagyon büszkék. Ha a nyugati ismeri ezt a kultúrát, nyer?
− A kultúra beszivárog, de a cégeknél a hierarchia a legfontosabb. A vállalatok élén álló vezér dönt mindenről, ő az isten. A helyettesei tulajdonképpen a főnök szemei és fülei. Ha például hozzánk jönnek kínai cégek, mindig egy helyettest küldenek először Magyarországra, hogy nézzen körül. Ő pedig továbbítja az infókat. A kínai vezérekhez nagyon nehéz hozzáférni, mert általában közvetlenül nem állnak le tárgyalni sem.
− Ezt alátámasztom, én interjúhelyzetbe nem tudtam kerülni kínai vezetőkkel. De ez nem nehezíti a tárgyalásokat? Nem torzul az üzenet?
− Lassúbb a kínai üzletkötés, de négyezer éve így megy, szóval ők már megszokták. Nem sietnek, kivéve, ha azonnal lépni kell. Ez is nagyon jellemző a rendszerre, hogy elképesztően jól érzik, hogy mikor kell gyorsan reagálni, és akkor azonnal cselekszenek. De egyébként nem sietnek, kényelmesek. Nem is lehet sürgetni őket. Arra is sokat panaszkodnak a külföldi alkalmazottak, hogy még ha egy beosztottnak zseniális ötlete is támad, nem rukkolhat vele elő. A kínai cégeknek ez is egy rákfenéje, hogy az alkalmazottakat nem sarkallják kreativitásra.
− Pedig az az innováció alapja. Szóval van egy kultúra, ami olyan sokat adott innovatív ötleteivel a világnak, ami hihetetlen, például puskapor meg porcelán, és most meg éppen hogy ez hiányzik? Mert olyanokról olvasok, hogy kínaiak az országon kívül érnek el sikereket az ötleteikkel.
− Tíz éve ezen pörögnek, a sajtóban, a neten, pártkongresszusokon nagy viták vannak arról, hogyan lehetne innovatívabbá tenni a kínai társadalmat. Az oktatást, a gazdaságot... sok pénzt költenek a kutatás-fejlesztésre, tudatosan akarnak innovatívak lenni. Alakul a dolog egyébként, pénzük van rá, ám a mentalitást nehéz megváltoztatni − de ezért is küldik a gyerekeiket külföldre tanulni.
− Úgy kezdtük ezt a beszélgetést, hogy igazodni kell. Magam is olvastam olyasmiről, hogy például a kínaiak két kézzel nyújtják át a névjegykártyájukat, amin szeretnek minden titulust feltüntetni, meg hogy hangsúlyos náluk, hogy hierarchiában azonos rangú ember várja őket a reptéren a fogadó vállalattól. De mégis mi a lényeg a sok külsőség között? Hogyan lehet tárgyalni a kínai üzletemberekkel?
− Türelemmel kell lenni. És nagyon pontosan kell tudni, kivel tárgyal az ember, ismerni kell a cég profilját, eredményeit, mindent. Szóval készülni kell a tárgyalásra. Aki nem így tesz, azt megeszik reggelire. A kulcs a tisztelet. Ezt kifejezhetem úgy is, hogy megtanulok három mondatot kínaiul, vagy két kézzel adok névjegykártyát, de észreveszik, ha ez csak a felszín − a mimikából, stílusból. Erre nagyon érzékenyek. Az iskolában azt tanulták, hogy az elmúlt másfél száz évük arról szólt, hogy a Nyugat megalázta, eltiporta, kisemmizte őket, ez a gondolkodás az identitásuk része. Szóval minden apróságra hiperérzékenyek. Nem viselik el a nyugati felsőbbrendűséget. Komolyan kell őket venni.
