− Néhány évvel ezelőtt még azt mondta, hogy a pogácsa, a pizzaszelet és más Fornetti termékekkel soha nem bukhatnak, hiszen enni, mi több, olcsón enni mindig akarnak az emberek. A válság azonban, úgy tűnik, felülírta ezt az aranyszabályt is.
− Nem a válság, hanem a közép-kelet-európai szürke- és feketegazdaság. A gazdaság visszaesése miatt ugyanis ez olyan mértékben felerősödött, hogy mi, akik a kezdetektől a fehérgazdaságban tevékenykedtünk, rettenetes hátrányba kerültünk. A piacvesztés és az átmeneti pénzügyi gondok is innen eredtek Romániában.
− Mikor észlelte, hogy gondok lesznek? Ezért döntött úgy, hogy lassanként visszavonul?
− Tényleg úgy terveztem, hogy lépésenként kivonulok a napi munkából és teljes mértékben átadom a helyem a menedzsereknek, de a válság keresztülhúzta a terveimet. Azt, hogy válságnak nézünk elébe a világban, már 2006-ban éreztem, de persze pontosan nem tudtam, hogy mikor fog kitörni a nagy balhé.
Napi Gazdaság, Németh András Péter
− Miből érezte? Miből gondolta, hogy nagy válság lesz, hiszen még 2008 nyarán sem voltak ennek jelei?
− Ez maradjon az én titkom.
− Hogyan reagáltak a gazdasági válság okozta kedvezőtlen jelenségekre?
− Ismét nagyobb részt vállaltam a mindennapi irányításban, és közben néhány vezetői poszton személycserét hajtottam végre. Megváltam néhány olyan menedzsertől is, akik korábban komoly pozíciót töltöttek be a Fornetti rendszerében. Az átalakításokat persze nem egyedül végeztem, hanem jobbára azokkal a vezetőkkel, akikkel együtt építettük fel a Fornetti-birodalmat.
− Más vállalkozóknak is leesett a tantusz, hogy alapvetően meg kell változtatni a vállalkozásukat, gondolkozásukat, hogy életben maradjanak és fejlődni tudjanak?
− Nagy tanulságokkal szolgált a krízis. Sokan csak most jöttek rá, hogy a kapitalizmus nem egyenlő a luxusautó lízingelésével...
− Bár a hetvenes években ön volt az ország legfiatalabb pékmestere, egy ideig a nagybani zöldségpiacon is aktív volt. Ez volt az eredeti tőkefelhalmozás ideje?
− Nemcsak az, hanem az üzleti élet iskolája, sőt egyeteme is a Bosnyák téri piac volt. Oda szállítottam a vidéken felvásárolt zöldséget és gyümölcsöt, és ott tanultam meg a korrekt üzleti élet etikáját is.
− Ne szépítsük, akkori szóhasználattal ön is lánckereskedő volt...
− Igen, így hívtak minket, de egyet ne felejtsünk el: mindig friss, szép árut hoztunk és nem vertük át a vásárlókat − és egymást sem. Az üzleti korrektség, az adott szó ereje alapszabály volt − aki ezt megsértette, az már a következő napon nem tudott üzletet kötni.
− No, azért nem biztos, hogy csak Grál-lovagok szállították Wartburg kombiban a karfiolt a nagybanira...
− Volt, aki hibázott, ez természetes, de ha már megesett, akkor mindent elkövetett azért, hogy ezt a többiekkel elfeledtesse. Visszaszerezni az üzleti bizalmat akkor sem volt könnyű. A siker alapja a gentlemen's agreement volt.
− ...vagyis ha valamire kezet adtak, az egyenlő volt egy tízoldalas írott szerződéssel?
− Így volt, és a Bosnyák téri "egyetemen" ezt mindenki betartotta. Egyszer nagypénteken azt mondta a feleségem, hogy Gorenje mélyhűtő nélkül haza ne menjek. Az árut nem tudtam kirakni, és arra sem volt időm, hogy megvárjam, amíg lassanként elviszik. Egyik vásárlóm tudta ezt és látatlanban vette meg az árut − pont annyiért, amennyibe a Gorenje került...
− Van, akivel még most is üzletel?
− Persze, az élet összehozott minket évekkel később is. A Fornetti partnerei között vannak még olyanok, akikkel együtt kezdtem a Bosnyák téren. A Fehérvári úti piacon pedig ma is boltot vezet egy olyan egykori barátom, akihez ha pénzt kérve becsöngetnék, előbb azt kérdezné, hogy mennyi kell és csak utána, hogy mire...
− Ezt a mai üzleti partnerekkel talán nem tudná megtenni?
− Hát, csak nagyon kevéssel. Az elmúlt húsz esztendő többet rontott az üzleti és emberi morálon és tartáson, mint előtte az "átkos" negyven év. A 2008 óta tartó válság pedig még nagyobb veszteséget okozott ezen a téren is. Amikor viharfelhők tornyosultak a Fornetti felett, akkor derült ki, hogy kire számíthatunk és kire nem.
− Számomra úgy tűnik, hogy ön töretlenül optimista. Egy percig sem fordult meg a fejében, hogy elbukhatja a Fornettit?
− Higgye el, nem. Mert hittem és hiszek a cégben és abban, amit eddig felépítettünk. E nélkül a hit nélkül biztos nem ment volna az átalakítás. Egyébként úgy gondolom, hogy a válságnak tulajdonképpen már vége van − bár ezt sajnos még nem sokan érzik. Mivel mi hétéves ciklusokra tervezünk, s az előzőből már csak három év van hátra, már tervezzük a következő hétesztendős periódust.
− Említette a fiatalokat is. Valamikor a gyermekei veszik át a Fornettit?
− Erre jó esély van, mert az idősebb fiam Fornetti-színekben már az orosz piacon "küzd", a lányom pedig a marketingkampányokat tervezi és irányítja. Tőlük éppen olyan teljesítményt várok, mint bárki mástól − igyekszem elvonatkoztatni attól, hogy a gyermekeim. Kivéve a legkisebb esetében − de ő még csak 11 éves...
