A szobor a műkereskedelemben nem a legkapósabb műfaj, a gyűjtők inkább más tematikájú kollekcióik kiegészítéseként vásárolnak egyet-egyet. Az önálló szoboraukció külföldön sem jellemző, és a magyar aukciósházaknál is általában háttérbe szorulnak a plasztikák: a BÁV 800-900 tételes műtárgyaukcióin például jellemzően 10-12 szobrot találhatunk - mondta el lapunknak Dobóczy Tibor, a ház műtárgybecsüse. Ez év tavaszán a BÁV megpróbálkozott önálló szobor- és kisplasztikai aukcióval, de inkább csak a francia, német és osztrák plakettekre volt kereslet, a pár ezres kikiáltási árak jellemzően pár tízezerre emelkedtek. A BÁV műtárgyaukcióin azért az elmúlt években előfordultak jelentősebb szobortételek. 1999 áprilisában 3 milliós kezdés után 7 millió forinton ütöttek le egy XIX. századi márvány nőalakot; a firenzei Ferdinando Andreini több mint egy méter magas műve dekorációnak is impozáns lehet - talán ez magyarázza a magas árat. A kortárs szobrok aukciókon alig találnak vevőre, vagy ha igen, akkor mélyen a galériaár alatt. Tavaly Varga Imrétől és Szervátiusz Tibortól egy-egy bronzszobor egyformán 460-460 ezer forintos leütési áron kelt el (galériaáraik 800-900 ezer forintnál kezdődnek). A régi szobrok sokkal olcsóbbak a kortársaknál, néhány nagy név kivételével. Kisfaludi Strobl Zsigmond márványszobra, a Fürdés előtt 3,8 millióért talált gazdára 2004 októberében (bronz változata visszamaradt). Egy másik Kisfaludi-márvány, A gyík 2005 májusában 4,2 millió forintos leütést ért el, 1,6 millióról indulva. Ugyanezen az aukción viszont a mester kortársainak bronzszobrai - Lux Elek, Lányi Dezső, Holló Barnabás művei - 180-300 ezer forint közötti leütési árakon keltek el. A 2007-es tavaszi BÁV-aukción Lányi Dezső szobra 950 ezer, a Bécsben és Budapesten is alkotó Moiret Ödön Ölelés című bronza 1,1 millió forintért ment el, Vedres Márk Lány tükörrel című bronzának ára 900 ezer forint lett 220 ezres kikiáltás után, Ferenczy Béni Futó nője 240 ezer forintról 550 ezerre drágult. Ha valaki erre a területre lép be vevőként, érdemes szakértőhöz fordulnia, mert a hamisítók itt sem tétlenkednek, igaz, az öntvény patinája, cizelláltsága, a friss nyomok a szobor felületén figyelmeztetőek lehetnek. Jung Zoltán, a Polgár Galéria szakértője úgy véli, már a minőségen látni, hogy valami régi vagy új öntvény - ő egyébként vitázik azzal, hogy nincs kereslet a műfajra. Tapasztalatai szerint a bronzszobroknak vannak gyűjtői: van, aki magyar művekre specializálódott, van, aki franciákra. A bronzszobor jó kis gyűjtői tárgy, hiszen nem törik, nem szakad; egy öntvényből maximum tízet lehet készíteni, de akad olyan, amiből csak kettő van, ezek értelemszerűen többet érnek. Amiből kevés van, az általában keresett, ilyenek például az art deco művek; van néhány elfeledett, de nagyon jó alkotó, ha tőlük bukkan fel valami, az biztos siker. Keresettek a XVIII-XIX. századi francia szobrászok is, mint Clodion vagy August Moreau, az ő szobraikat a Polgár Galéria általában külföldön szerzi be. Idén májusban a Polgár-aukción Moreau Vadászó Dianája 950 ezer, Clodiontól egy szirén pedig 600 ezer forintos leütési áron talált gazdára.
