Gépkereskedelem, állattenyésztés
BECSÜLT VAGYON: 13,7 MILLIÁRD
Milyen furcsa, hogy a tavalyi 51 milliárdos árbevételt jónak kell tekinteni, miközben az Axiál 2008−2009-ben 57 milliárdos forgalmat bonyolított le − értékeli a társaság eredményeit Harsányi Zsolt. (Ehhez hozzátartozik, hogy a társaság a csúcsévnek számító 2009-ben ötmilliárdos, 2010-ben 2,7, 2011-ben 3,4 milliárdos üzemi eredményt ért el, saját tőkéje pedig meghaladja a 15 milliárd forintot.) A magyar piac vergődik − míg Lengyelországban tavaly 19 ezer, nálunk kétezer traktort adtak el, a Lengyelországban értékesített 1300 kombájnnal szemben nálunk kétszáz iránt volt kereslet. A magyarországi mezőgép-kereskedelem vezető cége, az Axiál tulajdonosa szerint mindenki messiásként várja a kormányzati géptámogatást, ugyanis 2009 óta nem volt átfogó géptámogatási program a hazai mezőgazdaságban. Ugyanakkor − hívja fel a figyelmet a gépforgalmazó cég tulajdonosa − más iparágakhoz képest a mezőgazdaság igenis kiszámítható jövőt jelent, amit jól bizonyít, hogy a hiteleket szűken mérő bankok is egyre inkább célpiacnak tekintik az agráriumot − persze a stabil uniós támogatások miatt.
A társaság a közelmúltban adta át zalaegerszegi telephelyét és még idén ezt két további követi − Szolnokon és Debrecenben −, sőt már megkezdődött a 15 egységből álló országos hálózat újabb két − a füzesabonyi és a kaposvári − telephelyének tervezése is. A kirendeltségeken az alkatrész-utánpótlás mellett szervizpontokat is kialakítanak. A telephelyhálózat egyfajta válasz is lehet az útdíj tervezett bevezetésére, amely több száz millió forint extra költséget jelent majd.

Az élet azt is megköveteli − miután ma már az ekékre is helyzetmeghatározót telepítenek a gyártók −, hogy a vásárlók munkatársai is elsajátíthassák az eszközök rendeltetésszerű használatát, ezért az Axiál oktatásokat is indít, valamint felvette a kapcsolatot az agáripari középiskolákkal, ahol több mint száz tanulónak segít a gyakorlati képzésben.
A határon túl sem rózsás a helyzet, az Axiál Romániában és Szlovákiában sem tud komoly eredményekről beszámolni, de őrzi piaci pozícióit. Ami igazán sikeres, az az állattenyésztés, különösen a hódmezővásárhelyi "hobbi" tehenészet, amely a hozamokat tekintve évről évre a legjobbak között van. A Hód-Mezőgazda Zrt. hibrid kukoricát is termel. Ebben a cégben a Harsányi családnak 1/3-os tulajdoni része van. A vállalkozás tavaly 1,7 milliárd forintos beruházással új sertéstelepet épített.
| 2005 |
| 3,0 milliárd forint |
| 2006 |
| 4,0 milliárd forint |
| 2007 |
| 7,3 milliárd forint |
| 2008 |
| 8,8 milliárd forint |
| 2009 |
| 8,8 milliárd forint |
| 2010 |
| 9,4 milliárd forint |
| 2011 |
| 9,7 milliárd forint |
| 2012 |
| 10,5 milliárd forint |
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket