Az élelmiszeriparban a következő 7 évben a 700-800 milliárd forintos támogatás – 50 százalékos intenzitás mellett – azt fogja jelenteni, hogy 1500 milliárd forintnyi fejlesztés megy majd végbe az ágazatban. Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke szerint a pályázatok kibővítésének köszönhetően lehetőség nyílik arra is, hogy a közepes és a nagyvállalatok is fejleszteni tudjanak, és így valóban lehetőség nyílhat arra, hogy egy regionális méretű élelmiszeripari nagyvállalat is létrejöhessen a közeljövőben.

Kulcsfontosságú, hogy a hazai élelmiszeripart jóminőségű hazai alapanyagokkal lássák el – közölte Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára. A szervezet vezetője szerint mindenképpen

szükség van egy generációváltásra az agráriumban, mivel a friss statisztikák szerint minden harmadik hazai gazda már nyugdíjas korú.

Cseh hangsúlyozta, hogy az elmúlt 12 évben jelentősen javult az ágazat jövedelmezősége. A magyar gazdaság nagy versenyképessége, hogy többlettermelésre képes, így a hazai szükségletek mellett a környező országok piacaira is tud szállítani.

Jelentős árcsökkenés nem lesz

Éder Tamás a túltermeléssel kapcsolatban ugyanakkor kiemelte, hogy nem a megtermelt hazai alapanyagok mennyiségével van probléma, hanem azzal, hogy az élelmiszeripar számára szükséges alacsony szinten feldolgozott termékeket állít állít elő a magyar agrárium, és magas feldolgozottságú termékeket importálunk. A szakember hozzátette, hogy az EU csatlakozástól kezdve minden évben kisebb mértékben nőtt a hazai élelmiszeripar kiskereskedelmi jelenléte, mint a nemzetközi vállalatok által behozott termékek értékesítése.

Cseh Tibor emlékeztetett, hogy van egy alapvető ellentét a 2004 előtt csatlakozott uniós tagállamok és az azóta belépett országok között, mivel a régi tagországok azt akarják, hogy ne lehessen közvetlen gazdasági fejlesztésre költeni az EU-s forrásokat, de ez megnehezíti az agrárium és az élelmiszeripar valós felzárkózását. A MAGOSZ főtitkára hangsúlyozta, hogy jelenleg hatalmas versenyhátrányt jelent az ágazat számára az, hogy az EU engedélyezte az ukrán gabona kvóta és szabályozás nélküli forgalmazását, amivel nagyon nehéz helyzetbe hozták a gazdákat.

A rendszerváltás óta az elmúlt több mint 30 évben reálértéken folyamatosan csökkent az élelmiszerek ára a kosárértéket tekintve, kivéve az elmúlt másfél évet, de még az elmúlt időszakot figyelembe véve is olcsóbb bevásárolni, mint évtizedekkel ezelőtt – mondta Éder Tamás. A hússzövetség elnöke hozzátette, hogy bár az árak nem fognak jelentősen csökkenni, de az élelmiszerárak reálköltsége csökkenni fog a következő években is.