BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Már 7500 magyar lesz milliárdos három év múlva

Nemcsak a lakossági megtakarítások szintje jár történelmi csúcson, hanem jókora vagyongyarapodásra tett szert a magyar háztartások egy része is az ingatlanok drágulása révén. Ám ez nem jelenti azt, hogy széles rétegek lépnének a meggazdagodás útjára. Míg a milliárdosok szűk köre dinamikusan bővül, és 3 éven belül már 7500-an lesznek, a magyarok elsöprő többsége semmilyen valódi, szükség esetén mobilizálható megtakarítással nem rendelkezik.

2021. június 22. kedd, 15:24

Történelmi csúcsra, 68 ezer milliárd forint fölé emelkedett tavaly a háztartások pénzügyi eszközeinek állománya, ami 11 százalékos bővülés az egy évvel korábbihoz képest. A megtakarítások nettó összege közben 2021 első negyedévére meghaladta az 56 ezer 600 milliárd forintot, azaz egy év alatt 6000 milliárd forintot spóroltak meg az emberek.

Önmagában azonban a megtakarítások összege vajmi keveset árul el a háztartások vagyoni helyzetéről. Érdemes ezt a mutatót a rövid és hosszú távú hiteltartozásokkal együtt, illetve az ingatlanvagyon átértékelődésével vizsgálni. Emiatt fontos a vagyonportfólió összetétele is, ami Magyarországon még a hasonló történelmi múltú régiós országokhoz képest is egészen sajátos - állapította meg Karagich István, a Blochamps Capital Kft. alapítója.

Magyarországon a háztartások több mint 80 százaléka rendelkezik saját ingatlannal, még a legalsó decilishez tartozók 28 százalékának is van lakása, háza. Eközben például lekötött betéttel a családok alig 20 százaléka, állampapírral vagy kötvénnyel 6 százalék, tőzsdei részvénnyel pedig mindössze egyetlen százalék rendelkezik. Még a leggazdagabb vagyondecilis háztartásainak is csupán a harmada vásárol állampapírt és a tizede forgat tőzsdei papírokat.

Az alsó vagyondecilisekben az emberek elsöprő többsége semmilyen valódi, szükség esetén mobilizálható megtakarítással - például lekötött betéttel, befektetési jeggyel, biztosítással, nyugdíjpénztári befizetéssel - nem rendelkezik.

Kevés magyar igazán gazdag

Klasszikus értelemben vagyonosnak lenni azt jelenti, hogy az ember nem függ a havi fizetésétől, teljeskörű pénzügyi szabadsággal bír, rendelkezni képes a vagyonelemek fölött és a portfóliójának legalább harmada likvid, azaz gyakorlatilag rövid idő alatt hozzáférhető. Ezt ma rendkívül kevesen mondhatják el magukról Magyarországon. Igaz, a kör folyamatosan és dinamikusan bővül.

A magyar vagyoni elit becsült létszáma (fő)
Vagyon (milliárd Ft) 2005 2015 2020 2025 (becslés)
0,3-1,0 8 000 10 000 13 000 20 000
1-3 600 3500 4 000 5 000
3-10 150 600 800 1 000
10-30 30 80 120 150
30-90 5 30 45 50
90-300 0 5 15 25
300 felett 0 1 3 7
Összesen 8 800 14 200 18 000 26 200
Forrás: Blochamps Capital Kft.

A Blochamps adatai szerint a magyarországi privátbanki ügyfelek mindössze 8 százaléka birtokolja az összesen 6500 milliárdnyi kezelt vagyon csaknem 40 százalékát. Jelenleg nagyjából 3500-4000 olyan család van, amely az ingatlanvagyonon felül 300 millió forintnál nagyobb összegű pénzügyi vagyont tudhatnak a magukénak. Ez a szűk kör pedig a teljes lakossági bankszámla- és értékpapír-megtakarítások több mint 10 százaléka fölött rendelkezik.

A szakember becslése szerint 3 éven belül 25 ezerre nő azok száma, akik a vagyona eléri az 1 millió dolláros "álomhatárt", azaz a 300 millió forintot.

A milliárdosok száma pedig 2024 végére jó eséllyel már 7500 fő környékén lesz, és addigra várhatóan újabb 3 magyar ember belép a dollármilliárdos kategóriába is

- tette hozzá Karagich István.

Ezt várják el a privátbankároktól

A piacbővülés - a magyar vagyonkezelési sajátosságokkal és a koronavírus-járvány hozta változásokkal együtt - a privátbanki szolgáltatások újragondolására kell, hogy késztesse a vagyonkezelő szakma szereplőit is.

A szolgáltatóknak nemcsak rendszeres szektorspecifikus képzésekre és működési stratégiájuk felülvizsgálatra van szükségük, hanem hiperszegmentációra, azaz az igényeiket folyamatosan változtató ügyfelek viselkedésének mélységi elemzésére is - véli a pénzügyi tanácsadó. Emellett mostanra a vagyontervezési stratégiák alapkövetelményeivé váltak az olyan dedikált célokra összpontosító pénzügyi tervek, mint az oktatás, az ingatlanügyek, a nyugdíj, a biztosítás és az egészségügy.

A vagyonkezelőknek meg kell szabadulniuk a felesleges feladatoktól, például az adminisztratív terhektől és a rutinszerű telefonhívásoktól. A koronavírus miatti kényszerű távolságtartás jó lehetőség volt arra, hogy a szolgáltatók mind a munkafolyamatokat, mind a szegmentálási procedúráikat jobban automatizálják. Ezzel azonban korántsem értek teendőik végére, a következő években ugyanis az online felületek válnak a szolgáltatási versenyben a legnagyobb csatatérré - véli Karagich István.

Domokos László
Domokos László

Ez is érdekelhet