BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Visszatérhet a vasárnapi boltzár Magyarországon - íme, az első reakciók

Ön örülne, ha ismét lenne egy nap, amikor minden bolt be lenne zárva, avagy másképp fogalmazva minden kiskereskedelmi dolgozónak pihenőnapja lenne?

2017. április 19. szerda, 11:11

A kormány legújabb tervei szerint ismét hozzányúlnának a kiskereskedelemhez: jöhet a két szabad vasárnap a dolgozóknak, de az is felmerült, hogy jelentősen megemelnék a vasárnapi pótlékot. Főképp ez utóbbi lépésre mondják azt a szakmai szervezetek, hogy burkoltan visszahozná a vasárnapi zárva tartást, hiszen az nem lenne kigazdálkodható a kis családi tulajdonú boltok tulajdonosainak.

Ennek megfelelően a múlt héten aziránt érdeklődtünk a Facebook-olvasóinknál, hogy Ők támogatnák-e a vasárnapi zárva tartás bármilyen formában való visszahozatalát. Nos, a válaszadók jelentős része nyitott boltokat látna vasárnap is a legszívesebben, erre 72,5 százalék szavazott. Mindössze 16,5 százalék volt az, aki visszahozná a teljes boltzárat, míg 11 százalék mondta azt, hogy maximum délig legyenek nyitva az élelmiszerboltok.

A kérdést feltettük az utca emberének is, ott már valamivel nagyobb szórás volt a válaszadók között, íme:

A Facebook-olvasóinknak is megvolt a véleménye a kérdésben, Csaba például azzal az egyszerű ténymegállapítással állt ki hozzászólásában a boltzár mellett, hogy \"Amikor zárva voltak sem halt éhen senki.....\" Ezzel nehéz vitatkozni, ahogy Nóra érvével is: \"Ne a kormány mondja meg nekem, hogy mikor és hova menjek vásárolni!\"

Katalin szerint egyáltalán nem kellene beleszólni ebbe a kérdésbe, hiszen \"Aki akar kinyit, aki nem, nem.\" Egyetértett vele Géza is, aki szerint \"Ha a vallás mindenkinek a magánügye, miért kell nekünk is fizetni mások méregdrága magánhobbiját?\"

Mi ne dráguljon?
A múlt héten a friss inflációs adatok kapcsán azt is megkérdeztük az olvasóinktól, hogy \"Amennyiben választhatna, hogy egy termék egy évig ne dráguljon, akkor Ön minek az árát kötné röghöz?\". A válaszadók több mint 70 százaléka az élelmiszereket választotta és 17 százalék mondta az üzemanyagokat. Érdekesség, hogy a dohány és alkohol megelőzte a gyógyszereket, hiszen amíg előbbire 8 százalék, addig utóbbira mindössze 3 százalék szavazott.

Voltak olyan kommentelők is, akik szerint nem ezzel kellene foglalkozni. Beáta csak feltette a kérdést, hogy \"Ez most a legnagyobb gondjuk???\", míg Terezia viszont tanácsot is adott, hogy mire kellene fordítani a figyelmet: \"Egyébként a FIDESZ (mára már megvénültek, tehát a párt neve hamis) vezette be a vasárnapi nyitva tartást. Mára meggondolták magukat. Ezt például helyesnek tartom!!! ...Azt viszont nem értem, hogy miért nem a FIZETÉSEK rendezésével foglalkoznak!!! Például a MINIMÁLBÉR MEGÉLHETÉSI SZINTRE EMELÉSÉVEL, a béren kívüli juttatások ALAPBÉRBE helyezésével! Egyébként a GAZDASÁG STRUKTÚRÁJA, SZERKEZETE SZ@R, SZ@R AZ ELSZÁMOLÁSI RENDSZER, ROSSZAK AZ ADÓK....stb. Miért nem ezzel foglalkoznak, miért ezzel a marhasággal?!!!!\"

Dzindzisz Sztefan
Dzindzisz Sztefan

Ez is érdekelhet