BUX 131497.61 -0,21 %
OTP 41070 0,88 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Eldőlhet a Déli pályaudvar sorsa

Két hetet sem adott a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. a szóba jöhető cégeknek arra, hogy ajánlatot tegyenek a budapesti Déli pályaudvar területe hasznosításának, továbbá a Kelenföldi pályaudvar bővítésének a megtervezésére. Az ajánlatok beadási határideje ugyanis október 24.

2016. október 12. szerda, 19:47

A nyílt, gyorsított eljárás felhívása a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A dokumentum kifejti, hogy a két pályaudvart érintő változás tervezése csak együtt végezhető, mivel azok szorosan összefüggnek. A gyorsaság a vonatkozó kormányhatározat határidői miatt szükséges, míg a fizetés az idei költségvetésből történik. Miután a MÁV még nem szerződött le erre a projektre a kormánnyal, egyenlőre nincs pénze rá és előfordulhat az is, hogy a szükségesnél kevesebbet kap.

A tervezőnek javaslatot kell tennie a Déli pályaudvar hasznosítására, a Kelenföldi pályaudvarnak pedig a vágányhálózatát, és az utasforgalmi területeit is bővíteni kell. Mindehhez előbb hatásvizsgálatot kell végezni, majd meg kell tervezni a két pályaudvar közötti tároló vágányokat.

Ajánlatot az a cég tehet, amelynek az utolsó 3 lezárt üzleti évben az országos közforgalmú vasúti tervezésből legalább nettó 500 millió forint árbevétele származott.

Az ajánlatok beadási határideje október 24. A márciusi kormányhatározat összesen 1 milliárd forintot szán költségvetési forrásból a projektre.
<sub></sub>

Németh Géza
Németh Géza

Ez is érdekelhet