A szövetség az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) által javasolt 4-6 százalékos béremelés felénél kisebb keresetfejlesztést nem tud elfogadni, ezért nem ír alá egyetlen, a jelenlegi állapotot konzerváló alágazati megállapodást sem. A Volán-társaságcsoportnál január végéig sem tudtak megállapodást kötni a bértárgyalásokon. A munkaadói szövetség (KKVSZ) 1,9-2,2 százalékos béremelést javasolt, míg a Volán szakszervezet tömörülései (Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége, Liga Közlekedési Szakszervezetek Ágazati Szövetsége, Autóbusz-közlekedésben Dolgozók Uniója, Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége) csak az OÉT béremelési ajánlatához közeli felső értéket, minimum 5 százalékos keresetnövekedést fogad el.
Az érdekvédők szerint a bérbefagyasztás elégedetlenséget gerjeszt a munkavállalók körében, ami súlyosbítja a bizonytalan jövőkép miatt kialakult kedvezőtlen munkahelyi légkört. A munkástanácsok szövetsége arra is emlékeztet, hogy kitart korábban megfogalmazott az álláspontja mellett. Véleményük szerint a tervezett MÁV-Volán holding - két különböző berendezkedésű, eltérő gazdasági kondíciókkal, vállalati kultúrával rendelkező cégcsoport egy vezetés alá szervezése - közgazdasági és szakmai szempontból sem indokolt.
A visszafogott bérpolitika és a Volán-társaságnál kialakult bizonytalanság az egész szakmára kiterjedő sztrájkot idézhet elő, ezért a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége mielőbbi érdemi tárgyalások megkezdését sürgeti a döntéshozók és a szakszervezetek között - olvasható a szövetség közleményében.
