BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Íme, a százmillió forintos magyar festmény!

Rekordnagyságú kikiáltási áron indul a Kieselbachnál egy Bortnyik-kép.

2008. október 3. péntek, 16:54

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Két nap eltéréssel tartja a két nagy magyar aukciósház az őszi árverését – október 17-én a Kieselbach Galéria, október 19-én a Virág Judit Galéria – , és mindketten hasonló marketingre, "hazatérő" főművek köré építették pénteken a sajtó előtti bemutatkozást.

Kieselbach Tamás az eddigi legmagasabb magyarországi kikiáltási áron, 100 millió forinton indítja Bortnyik Sándor 1921-es Lámpagyújtogató című festményét. Az árat nemzetközi előzmények is igazolják, hiszen például az 1924-es Geometriai formák térben című Bortnyik-festmény 1997-ben 250 ezer svájci frankért kelt el a maastrichti vásáron, majd 2005-ben az Art Baselen már 1 millió svájci frankért cserélt gazdát. (A világ legdrágábban eladott magyar festménye egyébként épp egy Kieselbach-árverésen kelt el: 2006 decemberében Csontváry Kosztka Tivadar A szerelmesek találkozása (Randevú) című képe 230 millió forintért talált vevőre.)

Virág Judit három kivételes alkotásra fokuszál, náluk egy 1909-es Gulácsy kerül kalapács alá (Nő kék kancsóval, kikiáltási ára 40 millió forint), egy 1920-ból származó Tihanyi Lajos önarckép és egy 1908-as Czóbel Béla csendélet mellett. Ezek mind külföldön voltak eddig, létezésükről vagy nem is tudott a szakma - ilyen az eddig olasz magángyűjteményben levő Gulácsy - , vagy csak reprodukciókról voltak ismertek, mint a Tihanyi-portré. Mindkét árverési ház olyan alkotásokat kínál ezekkel, amelyek a magyarok mellett külföldi múzeumoknak vagy magángyűjteményeknek is díszére válhatnának – ha nem tartják itthon a szinte kötelező, a piac és a szakértők által sokat vitatott levédéssel.

Jankó Judit
Jankó Judit

Ez is érdekelhet