A elnök-vezérigazgató szerint az OTB Banknál augusztustól folyósított, eleve a jelzálogbanknak szánt hiteleket – ez hozzávetőlegesen 20 milliárd forintot tesz ki – január elején vásárolják meg, zártkörű jelzálog-levél kibocsátás pedig 15 napon belül ejtik meg. Ezt követően havonta egy vagy két alkalommal lesznek újabb zártkörű kibocsátások, az első nyilvános akció pedig jövő év második felére várható. A lakáshitelezés a jelzálog bank elindulása után is az OTB Bank végzi majd a jelzálogbankkal közös konstrukcióban. Ez annyit jelent, hogy az értékbecslés alapján a jelzálogbank engedélyezi majd a hiteleket, ám ezen túlmenően minden munkát az OTB Banknál végeznek el.
