A sorkatonai szolgálat, valamint a főiskolán vagy egyetemen folytatott tanulmányok bizonyos feltételekkel beleszámítanak a szolgálati időbe. A nyugdíjtörvény végrehajtási rendelete szerint „szolgálati időnek számít a katonai szolgálatban és polgári szolgálatban eltöltött idő”.
A sorkatonai szolgálat időtartama mindenképpen szolgálati időnek minősül, függetlenül attól, hogy mikor teljesítette azt.
Ezt hivatalosan a katonakönyvvel lehet igazolni. Ezt a nyugdíjhatóság kétféleképpen fogadhatja el:
- Kormányablakon keresztül beszkennelhetik a katonakönyvet, hivatkozva az Önnel indított nyugdíjbiztosítási hatósági adategyeztetési eljárás ügyiratszámára.
- Elektronikusan pedig Ön is beszkennelheti az okiratokat (az üres oldalakra is szükség van) az Ügyfélkapu+ vagy DÁP alkalmazással való bejelentkezés után az elektronikus kormányzati ügyintézési portálra.
Ha nincsen katonakönyve, akkor a sorkatonai szolgálat igazolásáról a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokságától is kérhet hatósági bizonyítványt.
Ekkor lehet magasabb a nyugdíj, ha főiskolára járt
A felsőoktatásban eltöltött szolgálati idő azonban nem minden esetben igazolható. Ha a főiskolai vagy egyetemi tanulmányait 1998. január 1. előtt fejezte be, akkor az ezen időszakban eltöltött tanulmányi idő akkor számít bele a szolgálati időbe, ha arra az időszakra az akkori szabályok szerint nyugdíjjárulékot fizettek. Az ettől a dátumtól kezdett felsőoktatási tanulmányi idő már nem számít bele a szolgálati időbe – írja az InfoStart.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek