Tokióban a Nikkei225 mutató 4,76 százalék csökkenéssel, 21 603,50 ponton fejezte be a napot. Napi legnagyobb vesztesége több mint 7 százalék volt. A részvények szélesebb körét felölelő TOPIX index 4,62 százalékkal gyengült kedden.

A már szintén bezárt tajpeji tőzsde indexe 4,95 százalékkal csökkent, az ausztrál kereskedés mutatója pedig 3,20 százalékkal süllyedt.

A tokiói tőzsdezáráskor még folyt a kereskedés néhány tőkepiacon a térségben, Sanghaj 2,84 százalékos, Hongkong 4,22  százalékos, Szöul pedig 1,38 százalékos csökkenést jelzett a hétfői záróértékéhez képest.

Hétfőn a New York-i értéktőzsdén a vezető ipari részvények DJIA indexe hat és fél éve legnagyobb mértékben, 4,6 százalékkal esett.

Kereskedők a gyengülés kapcsán úgy vélekednek, hogy  korrekcióra került sor, de nincs ok a pánikra. Ázsia követte New Yorkot és valószínűleg az európai börzék sem kerülik el a kezdeti nagy veszteséget.

A New York-i tőzsdemutatók hétfői gyengülését részben az amerikai jegybanknak az a múlt heti vélekedése váltotta ki, hogy emelkedik az infláció, ami alapján megnőtt az esélye az újabb kamatemelésnek (valószínűleg márciusban).

A DJIA indexe a hétfői gyengüléssel elvesztette az év eleje óta összegyűjtött teljes nyereségét.

A fotó forrása: Shutterstock.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!